Ugrás a tartalomra
Kellenek mindenféle mozgalmak, mert abból nőnek majd ki valószínûleg a jó, a valódi megoldást kínáló mozgalmak. Csak a szélsőség a baj, mert attól mindenki el akar határolódni, vagy legalábbis az emberek nagy része azt mondja, hogy "ezzel nem tudok azonosulni".
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs semmi bajom a hippikkel vagy a szélsőbalosokkal vagy akárhogy is hívjuk őket. Szükségünk van rájuk. Meggyőződésem, hogy mindkét végletre szükségünk van, még azokra is, akikkel nem értünk egyet vagy akiket utálni akarunk. Nélkülük unalmasabb lenne az élet. Nem lenne kivel vitatkozni. Ha jobban belegondolunk, bal nélkül nincsen jobb sem. Közép pedig csak akkor lehet, ha van mindkettő.
Harlan Coben
-
Sokféleképpen lehet az egyik oldalon állni, ahogy sokféleképpen lehet a másikon is. Nem a sokféleséggel van baj, hanem a megosztottsággal, az értetlenséggel, az előítéletességgel, a közös értékek hiányával.
Révai Gábor
-
Az a baj, hogy azok, akik tanulmányozzák a tömeget, mindig azt hiszik, hogy egyszerûen csak emberekből áll. Pedig nem. A tömeg egészen másfajta valami. Jó dolog, hogy fel tudjuk használni a tömeget, (...) csak sajnos nem tudunk róla eleget. A tömeg, ha egyszer úgy istenigazában megindul, bármire képes.
John Steinbeck
-
Gyûlölködni, pártoskodni, egyik-másik oldalhoz elvakultan csatlakozni kifizetődőbb manapság. Egy darabig. Mert ugyanakkor mindannyian érezzük, hogy bajban van az emberiség. A pusztulás, a világméretû háború előjeleit mindenki érzékeli.
Bozsik Yvette
-
Amióta beszélni tudnak az emberek, szavalnak mindenféle szépet, és amíg mondják, talán még maguk is elhiszik, aztán amikor arra kerül a sor, valami olyan disznóságot csinálnak, hogy az még a saját várakozásukat is felülmúlja. Én nem hiszem, hogy van ideális megoldás a társadalmakra. Egyáltalán nem hiszek semmilyen ideális megoldásban. Az egyedüli, amiben hiszek, hogy van jó és rossz. Emberi vonatkozásban persze. És a jó nem azért van, hogy győzzön. De van.
Kántor Péter
-
Minden munka kompromisszumokkal jár. Minden munka rabszolgaság: szükségünk van rá, hogy meglegyen a saját szerepünk a világban, hogy valamilyen irányba tereljenek, hogy ne a kisiklás, a kitaszítottság várjon ránk.
Rosella Postorino
-
Amíg nem lesz jobb mindnyájunknak, egyikünknek sem lesz jobb - ez az egyenlőtlenségek nagy tanulsága. Ha a társadalom jelentős része leszakad, ha kritikus többség érzi úgy, hogy semmi reménye sincs a jobb életre, az előbb-utóbb alá fogja ásni a társadalmi stabilitást és a békét, végső soron pedig felforduláshoz vezet.
Dorosz Dávid
-
Semmit sem lehet különválasztani. Vannak, akik azt gondolják, nem baj, akármi történik, csak ők éljenek kellemesen; de nem megy, mert nekik sem javul meg az életük, csak a többiekével együtt.
John Steinbeck
-
A legtöbben úgy szeretnének élni, hogy az nekik jó legyen. Ez ma már nem elég. Nem tudjuk függetleníteni magunkat a világ eseményeitől. Bárhol következne be valami komolyabb katasztrófa, szinte azonnal kihat a Föld minden lakosára, akár felismerjük ezt, akár nem. Összetartozunk, és ahhoz, ami a bolygóval és velünk történik, gondolkodásunk révén nap mint nap mindannyian hozzájárulunk. Jó volna felismerni, hogy a tartós jót csak akkor érhetjük el, ha egymást támogatva és segítve úgy szeretnénk élni, hogy az mindenkinek jó legyen.
Balogh Béla
-
Sok emberből (...) egyszerûen hiányzik a függetlenség, a szabad vélemény, az önálló állásfoglalás utáni vágy - röviden szólva, az ilyen embernek nincs egyénisége. Akinek van, az vagy össze tudja egyeztetni a társadalom összegyéniségével, vagy nem. Ha igen, akkor önként alkalmazkodik, tehát lehet szabad. Ha nem, akkor kényszerûen alkalmazkodik, vagy fellázad.
Benedek István