Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Képtelen vagyok felmondani, amit hat nappal korábban tanultam. Megpróbálok néhány foszlányt megragadni, de a mondatok összeütköznek a fejemben, és a gondolatok belevesznek a homályba. Mintha a vizet akarnám megfogni, úgy folynak ki az ujjaim között, és én szomorúan nézem, ahogy eltûnnek.

Gulbahar Haitivaji
🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Száguldó gondolataim megtorpannak. Tanácstalanul egy helyben állnak. Olyan érzésem támad, mint amikor elhajtok valami mellett, és később ugyan nem tudom, hogy mit láttam szemem sarkából, de érzem, hogy fontos. Tolvaly Ferenc
  2. Õ is úszott az álom vizében, s az olyan lehet, mint a folyó. Keresztülömlik az ember fején, a melle alá nyomakszik, behatol a füleibe, elborítja, befedi, tompa hangokat hallani tőle, puffanásokat. Emlékek úsznak a vízben, mint a halak, ha utánuk nyúl, kicsúsznak az ujjai közül, és valami síkos ezüstöt tapint, hártyás kis pikkelyt, de a hal nincs meg, s ha felébred, a homloka mögött tovább zsibongnak a hullámok, a síkos testû halak felficánkolnak, s lebuknak újból a mélybe... Palotai Boris
  3. Az emlékeim sorra hagynak el, (...) elszivárognak, akár a víz, ami kifolyik az ujjaim között. Fredrik Backman
  4. Én ugyanazt a fájdalmat éreztem, csak nem tudtam kimondani, a szavak bezárt ajkaimnak ütköztek, és ott maradtak foglyul esve összeszorult torkomban. Csak néhány emlékfoszlány taszigálta egymást a fejemben, soha nem teljes emlékek, és rögtön mások ugrottak a helyükbe, mert nem lehet visszaemlékezni egy egész életre egyetlen éjszaka alatt.
  5. Sok mindent elfelejtettem, amiről azt hittem, hogy tudom, és sok mindent megtanultam, amit már elfelejtettem. Sok mindent látok, ami messze van, és sok mindent nem, ami itt van a szemem előtt.
  6. Furcsa, hogy a semmiből feltámad egy régi emlék. (...) Az ember először megpróbálja elhessenteni, mert azt hiszi, nem lehet igaz, hiszen a tudatos emlékek folyama megtörhetetlen, egyenes, egész. Aztán egyszer csak jön egy pillanat, és kiderül, hogy az emlékfolyam nem vonal, hanem felfûzött gyöngyök laza sora, s itt-ott van még egy kis hely, ahová befér még egy szem. Jodi Lynn Picoult
  7. A nehézségek és a tragédiák elhomályosítják az emlékeket, vannak, akik egyfajta fásultsággal néznek vissza a múltra, mások meg bizonytalan mosollyal rázzák le magukról az egészet. Nem éreznek különösebb érdeklődést a saját történeteik iránt, mintha másoktól hallott mendemondák volnának, amikből tőlük független, egy-két mondattal letudható emlékfoszlányok maradtak csupán. Jü Hua
  8. Vannak dolgok, amiket meg tudsz fogalmazni, ott vannak benned készen, letakarva, kimondani mégsem tudod. Mintha attól tartanál, hogy ha kimondod, elveszíted őket. Hogy a szó elrontja, s csak a kis részét, csak a halvány mását képes láttatni annak, amit érzel, gondolsz. Bertók László
  9. Megpróbáltam visszaszámolni, de képtelen voltam rájönni, hová tûnt nyomtalanul az a sok-sok nap. Azok a feszültséggel, aggodalommal teli hetek... miközben állandóan, rögeszmésen foglalkoztatott az idő, a saját időm valahogy észrevétlenül eltûnt. A tér, amelyben még volt lehetőségem átgondolni a dolgokat, és terveket szőni, elfogyott. Kifutottam az időből. Stephenie Meyer
  10. Nem jutnak eszembe olyan események, amelyekre szeretnék emlékezni, de folyton fel-felötlenek bennem olyanok, amiket nagyon is próbálok elfelejteni. Paula Hawkins
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat