Ugrás a tartalomra
Kétségtelen, hogy sokan késsel-villával ássák saját sírjukat. A társadalom nagy része többé már nem a szegénységtől szenved. Ellenkezőleg: a nyugati világ betegségeinek nagy részét az okozza, hogy túl sokat eszünk, nem pedig túl keveset, és ráadásul nem a megfelelő ételeket fogyasztjuk.
Kapcsolódó idézetek
-
A nyugati "civilizált" világ nagy része küzd a túlsúly problémájával, miközben korlátlan információ áll rendelkezésünkre ennek káros hatásairól. Alapvetően nem esztétikai értelemben fontos ez, hanem azért, mert a túlsúly megkeseríti életünket, számos betegség előfutára, így végső soron rövidebb életet eredményez. Azt is rosszabb minőségben.
Iller Barbara
-
Testünket durva anyagi táplálékkal kell fenntartani, ám amikor túl sokat eszünk, akkor maga az egészség fenntartásához szükséges anyag lesz a betegség és fájdalom forrása. Az olyan országokban, ahol kevés az élelem, az éhezés és éhínség okoz rengeteg szenvedést; azon országokban viszont, amelyekben ez bőségesen, számos tápláló változatban áll rendelkezésre, leginkább a túltáplálkozástól és az emésztési problémáktól szenvednek az emberek. Amikor éppen látszólag problémamentes egyensúly áll fenn, azt "egészségnek" nevezzük, ám ostobaság lenne azt hinnünk, hogy a betegségektől teljesen megszabadultunk, vagy valaha is megszabadulhatnunk. Az ilyesfajta test mindenféle nyavalyák táptalaja. Ha nem lennének betegségek, háborúk és éhínségek, akkor sem kerülhetnénk el a halált. A testnek az a természete, hogy felbomlik. Már a fogantatása pillanatától kezdve halálra van ítélve.
Tendzin Gjaco
-
Mindenkinek jár tápláló élelem, meleg otthon és egy közösség, melynek tagjaként hasznosan élheti életét. Ha ezek hiányoznak, mesterséges pótlásuk egyre növekvő fogyasztást okoz. Egyre többet eszünk, mert nincs tápértéke az élelemnek, egyre nagyobb házakat építünk, mert nincs meleg otthonunk, és egyre bonyolultabb mûközösséget építünk (óvoda, iskola, munkahely, kórház, nyugdíj, öregek otthona.), mert nincsenek valódi közösségeink.
Géczy Gábor
-
Van valami, amit sokan nem akarunk belátni: ha túl sokáig élünk, az is veszteséggel jár. Nem kell hozzá tolószék vagy súlyos betegség, az is elég, hogy egyszerûen elgyengülünk, leépülünk. Ez talán jobb, mint a halál, de mégis elvesz tőlünk sok mindent. Megfoszt az alkotókészségtől és attól, hogy hasznosak legyünk a munkánkban, a közösségünkben, a világban. Az emberek máshogy néznek ránk és máshogy bánnak velünk, de ami a legrosszabb, másképp emlékeznek majd ránk. Nem egy életvidám és tettre kész valakiként madarunk meg bennük, hanem törékeny, jelentéktelen, sőt szánalmas alakként.
-
A legújabb kornak rengeteg rossz szokást köszönhetünk, és a fejlődés sokszor, bár nem szándékosan, katasztrofális következményekkel járt (...). A gyorsételek, a tömegtermelés, a nevetségesen óriási adagok - mindez már önmagában is megbetegíti az embert. A legújabb kor hozta el persze a villanyt, a penicillint, a nyitott szívmûtétet is. Így aztán modern kori hajlamunk a lustaságra, a könnyen megszerezhető (olcsó) tartósított élelmiszer és az életmentő orvosi beavatkozások elterjedése hosszú életû, de egészségtelenül élő embert csinált belőlünk.
Scott Jurek
-
A nyugati világban egy olyan nemzedék lép az öregek sorába, amely már odafigyelt arra, mit eszik, hogyan él, és így viszonylag jó egészségnek örvend, amikor eléri az idős kort. Sok ép test még sokáig nyújt oltalmat a megzavarodott léleknek.
Douwe Draaisma
-
Minden olyan társadalom, ahol a népet kifosztják, a kevesek pedig meggazdagodnak, ahol a lakosság széles rétegei nyomorognak, éheznek, elidegenülnek és elégedetlenkednek, a saját sírját ássa.
Isaac Asimov
-
A jelenlegi élelmiszer-termelési és -fogyasztási szokásaink károsak az emberi fajra nézve. A termelés elpusztítja a környezetünket, a rengeteg adalékanyag pedig tönkreteszi a szervezetünket. A mai táplálkozási szokásainkat kereskedelmi érdekek mozgatják. Egyre több embernek kell egyre több ételt ennie, így az élelmiszeripar egyre jövedelmezőbb. Ez nemcsak megbetegíti az embereket, hanem függővé is teszi őket a társadalmi és pénzügyi helyzetüktől.
-
A történelem során először többen halnak bele abba, hogy túl sokat esznek, mint abba, hogy túl keveset; több ember halálát okozza az öregség, mint a fertőző betegségek; és több ember követ el öngyilkosságot, mint ahányat a katonák, terroristák és bûnözők együttvéve megölnek. A kora 21. században az átlagember halálát sokkal nagyobb valószínûséggel okozza a mértéktelen zabálás a McDonald`sban, mint az aszály, az ebola vagy az al-Káida támadása.
Yuval Noah Harari
-
Rengeteg a céltalan fiatal. Rengeteg a beteg, öreg, magára hagyott ember, egyre kevésbé törődnek velük, mindenki hajtja a pénzt. Miért? Előbb-utóbb úgy is jön a nagy kaszás, és teljesen mindegy, hogy szegény vagy gazdag valaki.
Szacsvay László