Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!

Kapcsolódó idézetek

1. Mikor a nevem meghallod, könnybe lábad a szemed, Ahol az ég és a föld összeér, ott nevetek feletted! Szemem vértől izzik, haragomtól óvjon meg az ég, Mikor a szikrából vad tûzvihar lesz, nincsen menedék! Szeretlek gyûlölni! Gyûlöllek szeretni! Children of Distance
2. Ó, úgy szeretnék eggyé lenni véled! Hogy folyna eggyé vérem és a véred, Mint szélvész ültén két fáradt folyam. József Attila
3. Elmenni messze, magasba felrepülni, csapódni kőhöz, üvegként összetörni. Veled, mégis egyedül állni, csak állni szótlan, végleg összeforrva az életen túl, egy csókban. Kormorán
4. Ha még soká szeretlek-e, Könnyes szemekkel kérdezed, Természet édes gyermeke! Bús szívemet mint vérezed... S hát vélheted dicső alak! Hogy téged én elhagyjalak? Tetőled függ az életem, Ah, csak tebenned lelhetem Fel mindenem. Batsányi János
5. S míg libeg búsan, szerelemben, Én kikacagom kósza árnyad, Felé fúvok: menj, elbocsátlak. Ady Endre
6. Várlak, szerelmesem, a füstben és kavargásban. A szívem világít. Neked világít a szívem. Eléd szökken a szívem. Miattad szorul el a szívem. Érted zümmög, reszket, dörömböl a szívem. Csak én szeretlek téged magadért! Rákos Sándor
7. Ezerszer szeretlek, mint zuhogó záport az eresz, cseppjeid összegyûjtve, lágy folyóvá csendesülve.
8. A szerelem, akár az eső, fölülről zúdul lefelé, csuromvizesre áztatva a párokat. De néha, az élet dühödt hőségében, a szerelem kiszárad a felszínen, alulról kell felszívnia a nedvességet, a gyökerein keresztül, hogy valamiképpen életben maradjon. Mitch Albom
9. A szerelem meg közben tombolt bennem, tudod, hogy van ilyenkor. Mint az áradó folyam. Ha szabad folyást kap: szépen lecsendesül, lefolyik az ár. Ha gát zárja el, vagy keskeny völgybe szorul: bőgve tajtékzik, és az eget ostromolja. Bárány Tamás
10. Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém borul hajadból mind a hófehér, és úgy dajkálsz szemed sötét ölén, hogy megszeret az ég és fölcserél; s így szinte jó, ha széthullok én, mint fény a felkavart patak vizén.