Ugrás a tartalomra
Láttunk három férfit, akik egy farönköt cipeltek. Mindhárman taposóakna-áldozatok voltak, az egyiknek a karját, a másiknak az egyik lábát szakította le a robbanás, a harmadik pedig megvakult a szilánkoktól. És mint a hárman mosolyogtak, miközben dolgoztak, az egyik valamilyen viccet mesélt, azon nevettek. Szóval eszembe jutott, hogy talán nagyon át kellene értékelnünk a nyavalygásainkat, és jó mélyen magunkba nézni, mennyire nevetséges dolgok miatt vagyunk képesek elkeseredni a mi nyugati luxusjólétünkben és biztonságunkban.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem lenne nagyszerû, hogy ha elszúrnánk valamit, azonnal rájöhetnénk, hogy mitől voltunk olyan mocskok, és rögtön helyrehozhatnánk a kárt? Persze az lenne a legjobb, ha eleve elkerülhetnénk az ostoba döntéseket. Ha rászánnánk egy percet, hogy a járulékos veszteségekre gondoljunk és arra, amit ez mások életében okoz. Ha már késő, csak annyit mondhatok: sajnálom!
-
Ha túlélünk egy autóbalesetet, vagy ha csak megérint a szele, rádöbbenünk, hogy az élethez való jogunk nem magától értetődő. Ha úgy töltünk el egy-két hideg éjszakát, hogy nincs mit ennünk, és nincs tető a fejünk felett, megtanuljuk, hogy a világ gazdag és minden jóban bővelkedik, mégsem az anyánk. Szép lassan szedjük össze a darabkáit annak, amit eredetileg egészben kellett volna megkapnunk; a férfiszerep többezernyi aspektusát. Sok-sok szerencsével összetákolhatunk a darabokból egy életet.
Steve Biddulph
-
Ha bizonyosak lehetnénk január 1-jén arról, hogy december 31-én meghalunk...
Milyen más lenne a gondolkodásunk, munkánk, magunk viselete!
Mennyi sok izgalmat ismernénk haszontalannak!
Mennyi sok emberre néznénk több szeretettel!
Milyen hálásak lennénk csak egy szép napos időért! Egy jó vacokért! Egy tányér ételért!
Milyen érdeklődés nélkül olvasnánk a politikát, börzét és nyílt téri nyilatkozatokat!
Milyen érdeklődés nélkül néznénk sok nyargalást, tülekedést, kiskalapácsot és nagykalapácsot, irigy nyálat és dühtajtékot, furkósbotot, rendjelet, rózsaszín levelet és selyem nyakkendőket. Pénzolvasást és telekkönyvi táblázásokat. S tovább is így.
Gárdonyi Géza
-
Könnyû gyászolni az olyan életeket, amelyeket nem élünk. Könnyû arra vágyni, bárcsak más képességeinket fejlesztettük volna, bárcsak más ajánlatokra bólintottunk volna rá. Könnyû arra vágyni, bárcsak keményebben dolgoztunk volna, bárcsak jobban szerettünk volna, bárcsak jobban bántunk volna a pénzzel, bárcsak népszerûbbek lettünk volna, bárcsak maradtunk volna az együttesben, bárcsak Ausztráliába költöztünk volna, bárcsak igent mondtunk volna egy kávémeghívásra vagy többet jógáztunk volna. Könnyû sajnálni az elszalasztott barátságokat, munkalehetőségeket, házassági ajánlatokat és meg nem született gyermekeket. Könnyû mások szemüvegén át nézni magunkat, és arra vágyni, bárcsak számtalan, általuk elvárt kaleidoszkopikus verziónk mindegyike lehetnénk. Könnyû bánkódni, és folyamatosan bánkódni a végtelenségig, míg aztán elfogy az időnk. Ám a valódi baj nem a nem élt életeken való bánkódás. Hanem a bánkódás maga. A bánkódásba sorvadunk-hervadunk bele, emiatt érezzük úgy, hogy mások és önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk.
Matt Haig
-
Szeretném egyszer látni kívülről, föntről, hogy miféle settenkedő módban, milyen kacskaringós utakon érkezik el hozzám az a pillanat, amikor - sokszor mélyen fájdalmas élményként, de mégis visszavonhatatlanul - lemondok valamiről, feladok valamit, talán legpontosabban úgy mondhatom, hogy elveszítek valamit.
-
Azt mondják, "megosztott öröm dupla öröm", makacsul kitartunk amellett is, hogy a bánatot meg el lehet felezni. Talán ez nem is igaz. Két fuldokló, összekapaszkodó ember, ólomnehezékekkel a lábán nem fogja megmenteni egymást, csak kétszer olyan gyorsan süllyednek el. Végül elviselhetetlen lesz egymás összetört szívét cipelni.
Fredrik Backman
-
Ha visszanézek az életemre, látom, hogy vannak pillanatok, amikor a dolgok másképp alakulhattak volna. (...) Mindannyian sebezhetőek vagyunk.
Hugh Jackman
-
Az emberek a politikára panaszkodtak, az adóprésre, öreg feleségük rigolyáit panaszolták, vagy a hivatalfőnök zsörtölődő önkényével magyarázták boldogtalanságukat. De a valóságban a legtöbb emberi baleset igazi oka az volt, hogy gyávák voltak érzéseikhez, és túlbecsülték azokat.
Márai Sándor
-
Szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy itt és most élünk. Nem az ötleteink hiánya miatt akadtunk el, hanem azért, mert nem valósítjuk meg őket. Egy olyan korban, amikor többre vagyunk képesek, mint korábban bármikor, azzal traktáljuk egymást, hogy mit nem lehet megcsinálni. Ez nevetséges. Talán kevesebbet kellene búslakodnunk, inkább nevessünk egy jót, emeljük fel a hátsónkat, veregessük meg egymás vállát, aztán lássunk neki, és élvezzük. Hiszen a problémákat úgy is megoldhatjuk, hogy közben remekül szórakozunk.
Frank Schätzing
-
Valahogy az az érzésem, mintha mostanáig egy zsámolyon álltam volna, s ebből az előkelő magasságból, derûs mosollyal tekintettem volna le a világra - a lábaim alatt heverőre. Percekkel ezelőtt valaki kirúgta lábam alól a zsámolyt. Csak idő kérdése, mikor kezdek el zuhanni.
Vavyan Fable