Legveszélyesebb fájdalmaink azok, amelyekre nem merünk emlékezni. Rettegünk, hogy szembenézzünk valamivel, ami egyszer már óriási fájdalmat okozott, s tudatalattink feketelyukába gyömöszöljük, azt remélve, hogy ott nem csinálhat bajt. így is visszajön azonban, legfeljebb álarcban, angyalarcú démonként. Egy darabig csendben lapul, hogy aztán később alattomosan ránk támadjon. A felejtés olyan, mint az orosz rulett!

Kapcsolódó idézetek

1. Annyi minden van, ami könnyen felejthető, hogy végül még azt is elfelejtjük, miért nem tudunk visszaemlékezni. Egyszerûen eltûnik a memóriánkból, akár egy kísértet vagy az álom. Talán legbelül még érzékeljük egy darabját, de többé már nem tudjuk rekonstruálni. És csak a gyûlölet, a harag, a félelem és a szeretet érzései maradnak meg.
2. Az emberek néha éppúgy szeretnének kigyógyulni az emlékezésből, mint, teszem azt, a rákból. A nagy többség számára azonban ez pusztán beteges önmarcangolás. Mert hiába hiszik, hogy sikerülhet nekik. A tudatuk mélyrétegeiben ott lappang, amitől rettegnek. És bármikor rájuk törhet. Az emlékek, mint valami élősködő kórokozók, beették magukat az elméjükbe. A szerencsésebbek annak örvendhetnek, ha idővel megfakulnak fejükben az ijesztő képek. Ez egyfajta önvédelem is. Ám az emlékezet raktárából sosem lapátolhatják ki végleg és egészen a démonokat. Nógrádi Gergely
3. Amire emlékszünk a nap végén, az a veszteség. Amit álmatlanul visszapörgetünk éjjelenként, az a fájdalom, amit okoztunk, a baj, amit nem orvosoltunk, az életek, amiket tönkretettünk vagy nem mentettünk meg.
4. Tudod mi az igazán ijesztő? Amikor el akarsz felejteni valamit. Teljesen kitörölni az emlékét. De nem tudod. Nem múlik el. És úgy követ téged, mint egy szellem.
5. Az emlék a felejtés egyik formája. Megtehetjük, hogy szorgalmasan, állandóan naplót vezetünk, feljegyzünk minden eseményt. Egy szép nap, amikor újraolvassuk feljegyzéseinket, ráébredünk, hogy egyetlen konkrét képet sem tudunk felidézni. És ami ennél is rosszabb: a képzelet nem tud emlékezetünk segítségére sietni és rekonstruálni azt, amit elfelejtettünk. Mert a jelen, a jelen konkrétuma, mint megvizsgálandó jelenség, mint struktúra, ismeretlen bolygó a számunkra; sem emlékezetünkben megőrizni nem tudjuk tehát, sem a képzelettel rekonstruálni. Úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg. Milan Kundera
6. A legnagyobb veszély, önmagunk elvesztése oly csendben bekövetkezhet, mintha semmit sem jelentene. Semmi más nem veszhet el ennyire észrevétlenül; minden más veszteséget, egy kar vagy láb, öt tallér vagy egy feleség elvesztését jobban megérzi az ember. Sören Kierkegaard
7. A tehetetlenség az egyik legveszélyesebb érzés, mert a cselekvésképtelenség óriási ûrt teremt, fekete lyukat, mely minden energiát magába szív.
8. Az ember tud felejteni. De ami rosszabbá teszi, az megmarad. Valami keserû, sós lerakódás. Fájdalom és rettegés nem tesznek jobbá. Megváltoztatnak. Más lesz az ember. Rosszabb. Mert nem lehet többé egészen az, amire született. A szabadságából veszít valamennyit. Csak annyit, hogy nem lehet egészen ő. Száraz Miklós György
9. A rémület megváltoztat bennünket, mert nem tudunk feledni. Meg vagyunk verve az emlékezettel. Akkor kezdődik, amikor elég idősek vagyunk ahhoz, hogy megértsük, mi a halál, és rájöjjünk, hogy előbb vagy utóbb elveszítjük a szeretteinket. Soha nem leszünk már a régiek. De azért rendbe jövünk. Folytatjuk. Dean Ray Koontz
10. Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént. Várnai Zseni