Ugrás a tartalomra
Lehet, hogy éppen ez a baj a hosszú ideje tartó házasságokkal: az elején közlöd a másik féllel a preferenciáidat, aztán elfelejtesz szólni, ha az idők folyamán megváltoznak.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyakori hiba, hogy egy idő után a párok elkényelmesednek, elfelejtik, hogy megszerezni könnyebb, megtartani viszont annál nehezebb a másikat. Apró figyelmességekkel kell ébren tartani a szerelmet. Mindkét félnek tennie kell a harmonikus kapcsolatért.
-
Vannak, akik sokéves házasság után válnak el. Ez mindössze annyit jelent, hogy az együtt töltött hosszú idő alatt sokat változtak, és ami egykor boldogságot jelentett, az nem marad feltétlenül örökre szóló örömforrás. Hiszen emberek vagyunk, változhatunk.
-
Ha az ember elég sokáig él valakivel, előbb-utóbb felfedezi, hogy a kapcsolat elején talán több száz különböző konfliktusuk volt, de végül csak egy marad. Ugyanabba a veszekedésbe esünk vissza újra és újra, legfeljebb más formában.
Fredrik Backman
-
Amikor szeretsz valakit, nagyon régóta már, ellustulsz a kapcsolatban. Úgy gondolod, automatikusan tudja, így már nem mondod többé, nem mutatod ki. De ha tudod, hogy el fogod veszíteni, nem lesz többet ott, hogy elmondhasd neki, biztos akarsz lenni benne, hogy érezze minden nap minden másodpercében.
-
A legtöbb házasság az elején őszinte, amikor könnyû őszintének lenni. Amikor százszor megesküszik egymásnak két ember, hogy igenis szeretlek és örökké szeretlek, s megesküszik arra, hogy ha pedig egyszer "eljön az az idő, - de az nem lehet! - hogy már nem szeretlek, azt is őszintén megmondom". És mi történik? Mikor a szerelem meghal, akkor kezdődik a hazugság még csak igazán. Egyik fél sem vallja be, hogy bizony kezd hidegedni, hanem előbb apróbb, majd egyre nagyobb hazugságokkal injekciózzák a dolgot. A végső robbanásig.
Török Sándor
-
A házasság olyan, mint egy hosszú beszélgetés, amelyet viták tarkítanak. Két ember egyre inkább módosítja a nézeteit, hogy azok egymáshoz illeszkedjenek, és az idők során, harsonaszó nélkül, a gondolat újabb világaiba vezetik egymást.
Robert Louis Stevenson
-
Amikor megnősülsz, elveszted a barátaid közül azokat, akiknek nem tetszik a választásod. Amikor elválsz, elveszted a maradéknak a felét, mert a feleségek félnek a rossz példától. És később az utolsó negyednek a felét is, ha netalántán újranősülsz.
Hervé Bazin
-
A házasság korlátozó jellegû intézmény. Korlátozza azon szabadságod, hogy megvalósítsd az álmaidat. Ha elköveted azt a hibát, hogy a házasság ideje alatt változol, neadjisten a jellemed formálódik, a házasság abban a pillanatban véget ér.
-
Egy hosszú házasság bonyolult. Olyannyira, hogy a legtöbben, akik régóta élnek valakivel, néha felteszik maguknak a kérdést: "Azért vagyok még mindig házas, mert szerelmes vagyok, vagy mert semmi erőm nincs megismerni valaki mást ugyanilyen jól?"
Fredrik Backman
-
Igazán akkor romlik el a házasság, ha huzamosan nem beszélgetnek a házastársak. Ha csak éppen a legszükségesebb dolgokat beszélik meg.
Gyökössy Endre