Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Lehet úgy is élni, hogy addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, nem válunk rabjaivá a fogyasztási láznak, hisz nem a tárgyak, a halott dolgok tesznek boldoggá, lelkünk nem az anyagi javak birtoklásától nyugszik meg, nem az élet habzsolásától teljesedik ki, hanem a szeretettől átitatott percektől: szép kirándulások a közeli hegyekben, kerékpártúrák, jó könyvek, kártyapartik a barátokkal.

Böjte Csaba
💍 Feleség 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ez tart minket életben: hogy például szükségünk van a kádba egy csúszásgátló gumiszőnyegre. Vagy egy kuszkuszfőző edényre. Vagy új konyharuhákra. Úgyhogy nem vásárolunk meg mindent egyszerre. Eltervezzük, hogy mikor melyik boltba megyünk majd. Nézelődünk, tanakodunk. (...) Lassan, fokozatosan töltjük meg a szekrényeket és a fiókokat. Szinte egy életbe telik, hogy egy egész házat megtöltsünk a holminkkal. És ha megtelt, eltörünk valamit, hogy újat vehessünk helyette, hogy másnap is legyen dolgunk. Néha még a párunkat is elhagyjuk, hogy egy másik történetet, egy másik házat, egy másik jövőt képzelhessünk magunknak. Egy másik életet, amivel majd megint dolgunk lesz. Grégoire Delacourt
  2. Örülhetsz tárgynak, munkának, sikernek, mûvészetnek, természetnek, eszmének, hitnek és így tovább. Akár mind az életed fontos része lehet. De a végső óráikban mégiscsak arra vágynak az emberek, hogy szerető közeg vegye őket körül. Csûrhetjük-csavarhatjuk, de a nap végén a legnagyobb erőt az adja számunkra, ha mély és kiegyensúlyozott kapcsolatban létezünk azokkal, akiket szeretünk. Csakhogy az ilyen kapcsolatok nem hullanak az ölünkbe. Tennünk kell értük!
  3. Nem kell a gazdagságot túlbecsülni, mert azok, akik kizárólag az anyagi javakra összepontosítanak, csak ideig-óráig találnak boldogságot abban, hogy mindent megvásárolhatnak. Ám ha valaki "csak" normális színvonalon él, közben jók és szorosak a családi, baráti kapcsolatai, van lehetősége a személyes fejlődésre, tanulásra, élvezi a munkáját, kihívásokkal szembesül, közben hasznosnak is érzi magát a környezete számára, és van módja arra, hogy segítsen másokon, könnyebben talál tartós boldogságra.
  4. Oda kell arra figyelni, hogy az ember egy kicsit megálljon, és csak egy percre kilépjen a munkájából, a stresszből, és egy ölelésben vagy egy zenében vagy egy mosolyban megtalálja nem feltétlen a boldogságot, hanem egy egészséges énidőt vagy megnyugvást. (...) Nem azért élünk, hogy holnap majd jobb legyen, hanem tök szuper lenne, ha a pillanatokat ott, abban a helyzetben ki tudnánk élvezni, mondjuk anélkül, hogy levideózgatnánk folyamatosan, és emléknek megőriznénk. Kocsis Paulina
  5. Mindegy, hogy miben leljük örömünket, a közös családi futásban, a sakkban vagy akár az olyan magányos tevékenységekben, mint az olvasás vagy a zenélés, fontos, hogy időt szánjunk az élvezetes pillanatokra. Ha tárgyak helyett emlékezetes élményekre költjük a pénzt, sokkal mélyebb örömöt fogunk átélni - ez az öröm a boldogító élvezet, ami hosszan tartó hatást képes gyakorolni az élettel kapcsolatos elégedettségünkre. Csíkszentmihályi Mihály
  6. Mi, emberek, természettől fogva szorongó lények vagyunk. És mit teszünk, hogy kompenzáljuk a bizonytalan jövő miatt érzett szorongásunkat? Mit teszünk, hogy úgy érezhessük: mi magunk irányítjuk az életünket? Tárgyak felé fordulunk, megvásárolható vagy magunknak elkészíthető alkalmatosságokhoz, használható és birtokolható dolgokhoz. Ezek a holmik, nem úgy, mint a szerelem, a boldogság, a nekünk kiszabott rövidke idő, maradandónak, ellenőrizhetőnek, szabadon alakíthatónak és uralhatónak tûnnek, ennélfogva biztonságérzettel ajándékoznak meg bennünket. A tárgyak. Õk a mi fogódzóink. Jannah Loontjens
  7. Nem izzó, lobogó szerelemnek kell megtörténnie ahhoz, hogy harmonikusan tudjunk élni, hosszan és kiegyensúlyozottan legyünk úgymond, boldogok. S mint tudjuk, a boldogság is csak pillanatokból áll. Szulák Andrea
  8. Meg kell próbálni élvezni az életet, a jó dolgokat az életben. Nem bûn megvenni (...) dolgokat addig, amíg tudod, hogy hol a határ, képes vagy egyensúlyt tartani. Cristiano Ronaldo
  9. Lesznek olyan hiányaink, amelyek végigkísérik az életünket anélkül, hogy betölthetnénk azokat. A tegnapi ölelést, a múltbéli dicséretet, a múlt havi gyöngédséget, a múlt évi biztonságérzetet, az elmúlt évtizedbeli boldogságot és a gyerekkori gondoskodást ma már nem kaphatom meg. (...) Ha fölfedezzük és megelégszünk azzal, amit a mai nap ad, főleg ha teszünk is érte, hogy kaphassunk, az megelégedetté tehet a hiányaink ellenére. Pál Ferenc
  10. Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltûnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát. Michel de Montaigne
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat