Lesznek olyan hiányaink, amelyek végigkísérik az életünket anélkül, hogy betölthetnénk azokat. A tegnapi ölelést, a múltbéli dicséretet, a múlt havi gyöngédséget, a múlt évi biztonságérzetet, az elmúlt évtizedbeli boldogságot és a gyerekkori gondoskodást ma már nem kaphatom meg. (...) Ha fölfedezzük és megelégszünk azzal, amit a mai nap ad, főleg ha teszünk is érte, hogy kaphassunk, az megelégedetté tehet a hiányaink ellenére.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem érdemes azon fáradozni, hogy ha gyerekkorunkban nem kaptunk meg valamit, akkor most megszerezzük - mert azt a hiányt nem lehet betölteni. A mai hiányt ma be lehet tölteni. A holnapit is - holnap. De azt az egykori hiányt lehetetlen. Egyetlen valódi esélyünk van. A hiányunk realitás, tehát a hiánnyal való szembenézésből fakadó szenvedés is realitás. A veszteségeinkből természetes módon következő fájdalmat át kellene élnünk. Sokan éppen ezt a szenvedést igyekeznek kikerülni, megszüntetni azt a hiányaik betöltésére irányuló életükkel. Ezért nem lesznek jobban! Tehát gyászolni kéne. Átélni a hiányaink fölötti mély fájdalmat. Pál Ferenc
2. Néha a letûnt időt hisszük boldogabbnak. Néha teljesebbnek az elkövetkezőt. Ám ezekből épp a sajátunk az, amely kirekeszt. Talán ezért igyekszünk jelenünk szakadozó rezzenéseiben nem figyelni a pillanatnak sem tökéletlen, sem befejezetlen voltára. Mert nem akarjuk elvetéltnek érezni a mindenkori jelen pillanatot. Hiszen az, hogy az elmúlt idő egyben befejezett pillanatok özöne, s hogy az elkövetkező tökéletesíthet önmagán, nem oldoz fel a jelenben élés elkerülhetetlensége alól. Szilágyi István
3. Amikor végre megtaláljuk azt, ami hiányzott az életünkből, úgy becsüljük, mintha még abban a pillanatban el is veszítenénk. Hogy azután ez a pillanat milyen hosszúra nyúlik, az már nem feltétlenül rajtunk áll.
4. Hagyjuk, hogy a hétköznapi aggodalmak eluralják a lelkünket, s nem vesszük észre, hogy még a legnagyobb bajban is felvillan gyakran a fény. Elfelejtünk szeretni, elfelejtünk jónak lenni. Elfelejtünk örülni magának az életnek. Utólag jövünk rá, amikor már késő, hogy nem arra figyeltünk, amire kellett volna. Müller Péter
5. Vannak olyan pillanatok, amikor annyira átjár minket az élet maga, hogy a pillanat múltával egyszerûen... üresnek érezzük magunkat. És amikor ez megtörténik, bármit megtennénk azért, hogy újra azt érezzük, hogy élünk.
6. Akármennyire is szeretjük egymást, akármilyen boldogok is vagyunk, (...) lesznek napok, amikor elfeledjük a jó szerencsét, ami összehozott minket. Lesznek napjaink, amikor adottnak vesszük az életünket és a szerelmünket. Amikor kudarcot vallunk abban, hogy köszönetet mondjunk a sok áldásért, amiben részesültünk, és kell majd egy emlékeztető. Allison Pataki
7. Vannak emberek, akik szépen lassan a múltunkká válnak. Eleinte reméljük, hogy talán van helyünk az életükben, de ahogy telnek a hetek, hónapok, észrevesszük, hogy aki régen a mindennapjaink része volt, az szépen lassan elfakul. Az arca, az emlékek homályossá válnak. Azt hiszem, ekkor történik meg a továbblépés kezdete. A világ legfelszabadítóbb érzése. Ekkor vagyunk képesek befogadni az ajándékokat.
8. A bánat és a hiány állandó, de ha mindnyájan magunkkal hordoznánk életünk hátralevő részében, senki nem érne el igazán semmit. A bánat megbénítana minket. (...) Így végül bőröndökbe pakoljuk bánatainkat, és megpróbálunk helyet keresni nekik. Fredrik Backman
9. A megelégedettség az elfogadás és az alázat nyomában jár. Akkor köszönt ránk, ha nem akarunk többé mások lenni, mint amik vagyunk, ha nem törekszünk arra, hogy megfeleljünk az önmagunkról kialakított nagyzoló képnek, hanem meghajolunk az élet teljessége előtt, és hagyjuk, hogy hatalmas árja magával ragadjon. David Grayson
10. - Mintha manapság többen lennének, akik, ha nem is depressziósak, de boldogtalanok. Egyetértesz? - Nem biztos, hogy így van. Inkább, mintha több lehetőség kínálkozna arra, hogy az ember reflektáljon a szomorúságára, meg arra, hogy tökéletlennek, alkalmatlannak érzi magát. És nyomás is nehezedik ránk, hogy legyünk folyton boldogok. Ami képtelenség.