Ugrás a tartalomra
A nyár bénítóan hat. (...) Hirtelen minden kizöldül körülöttünk, majdnem egész nap világos van, meleg szellők kergetik egymást a házak sarka körül, akár az újonnan született borjúk. De mindenki megtanulta, nem lehet bízni a melegben, hamis, szökni készül, mindig elhagy. A fák hamar levetkőznek ezen a vidéken, úgy hullajtják le a leveleiket, mint ahogy más kibújik a hálóingéből, a napok egyre rövidülnek. Gyorsabban, mint ahogy bárki is számítana rá, megérkezik a fehér tél, kitörli a többi évszak színeit, a világ üres papírrá változik, fagyos, frissen vasalt lepedőt lát, aki reggel felengedi a rolót.
Kapcsolódó idézetek
-
A tél hava örök hóként fehérlett a csúcsokon; a kiszáradt föld és a sziklák megőrizték az ősz vörösét és gesztenyebarnáját; a gyümölcsfák a tavasz zöldjével virultak a teraszokon; a tó melletti völgyben megszorult a nyár hősége, a nyár illata. (...) Egy olyan hegységgel, mint a miénk, egy egész évet letudhatok egyetlen nap alatt.
-
Mintha kihaltak volna az évszakok,
megdermedt zöldben fürödnek a fák.
Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
Megkövült idő. Haláltalan világ.
Nem merek élni. Lélegezni sem.
Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
Rettenetes nehéz az idebenn.
Hát élek, félek, alakoskodok.
Bella István
-
Ez is a tél. Mutatom. Lehet hó az utakon. Fekete utcák.
Varjak. Csendek. Lehetnek. Itt-ott füst. Vagy berregés.
Mozgás. Kevés. Nehéz kabátok. Néha bátran, lobogó hajjal
átszaladhat egy-egy szerelmes nő a tájban. Gyerekek,
ritkán. Bennük nyár van. Suttog az idő a változással.
Süket és néma. Szétfolyt tejföl az ég maszatja. Állsz alatta.
Egymásnak dőlnek házak, ifjak. A vének isznak. Falu lesz
minden város újra. Fázik a srácok ujja. Szemek és szívek
gombnyi lángja itt-ott. Éjszaka ébrednek a vágyak. Szûk
kis ágyak. Pislog az éjszaka nyugalma. A kozmosz alja
átfagy, fekete ujja a Földet túrja. Titkot babrál tavaszig.
Ilyen a tél. Sokat remél. Van, hogy fehér. Sok a gazdag
több a szegény, aki örül, ha már havazik.
Jónás Tamás
-
Olyan gyorsan szûnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér.
Tomán Edina
-
Piros kis fellegek fedték imént a fél eget
mint egy eltépett mennyei nagy rózsa hulló szirmai.
De jött a hamvas szürkület, s mindegyik bús lett, szürke lett,
mint óriási lőtt madár tolla, ha hullva szerte száll.
És most lejött a csendes éj, s fehér lett újra mind, fehér.
Szerettem rajtuk ezt a színt.
De jött egy szél s elvitte mind.
Babits Mihály
-
Az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy fiatalon mindent másképp lát, minden sokkal szebbnek tûnik. (...) A romlás hirtelen következik be, a világ egyik napról a másikra hullik darabokra.
Per Petterson
-
Van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Mint az évszakok. A tavaszunk csodálatos volt, de a nyarunknak is vége. Kihagytuk az őszt. És most... hirtelen olyan hideg lett, annyira hideg! Minden megfagy. Szerelmünk elaludt, és a hóesés meglepte. És ha elalszol a hóesésben, nem érzed a halál közeledtét.
-
Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (...) Sok őszt láttam már... Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük... És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is.
Cholnoky Viktor
-
A ragyogó fák a hûvös levegőben állnak,
Elvesztik a színeiket, mintha elrejtenék magukat.
Épp mint én, aki fél a melegségtől,
Távol tartom magam mindentől, ami a remény felé vezet.
Hamaszaki Ajumi
-
Az erdő lassan színesedni kezd. A mezőkön a termény már beérett, közeleg az ősz. Az évszakváltozás különböző csapásokkal sújt minket. Minden ok nélkül hullik a jószág, a tehenek sûrû teje sárgállik a sajtárban, néha véres is. Aztán hatalmas jégeső veri el a termés nagy részét. Mintha egy komor fekete felhő ereszkedett volna a városra, minden olyan baljóslatú, mintha valami rettenetes dolog bekövetkeztét jelezné.
Celia Rees