Ugrás a tartalomra
Manapság annyi ember éri meg az öregkort, hogy már a múlté a korábbi varázs. Elmúltak azok az idők, amikor az aggastyán a bölcsesség és a végtelen életismeret szinonimája volt. Korunkban az ősz haj, a betegség és a halál egyfajta szentháromsággá olvadt össze.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberiség úgy öregszik, akár egyetlen ember. Elveszti a gyermekkor ártatlanságát, a korral lassan megromlik, egészen addig, míg a mogorva aggastyán már az élet minden ízét szívből gyûlöli.
Benyák Zoltán
-
Az öregkornak megvannak a saját borzalmai. Nem tudjuk már azt hinni, mint ifjabb korunkban, hogy elpusztíthatatlanok vagyunk és örökké fogunk élni. Túl sok barátunkat és családtagunkat láttuk már távozni. Kezdjük átélni az emberi test elkerülhetetlen törékenységét. (...) Magányos útról van szó, mely sehová sem visz.
Robin Dunbar
-
Minden ember ki van szolgáltatva az öregedésnek és a halálnak. Az öregedés és a halál fogalma elviselhetetlen az emberi lény számára; napjaink társadalmában csak nő, növekszik, fölényesen és kivédhetetlenül, míg végül betölti az egész tudatunkat, és minden mást kiszorít onnan. És szép lassan úrrá lesz rajtunk a bizonyosság, hogy a világ korlátai ki vannak jelölve. Maga a vágy is eltûnik, nem marad más, csak a keserûség, a féltékenység és a félelem. De főleg a keserûség; a hatalmas, a felfoghatatlan keserûség.
Michel Houellebecq
-
A hosszú élet nem erény. Csak azt ne! Látott már valaha boldog öregembert? Elégedett nyugdíjast? Az öregség aggasztó állapot. Olyan, mintha a világ összes csapása csak arra várna, hogy rászakadhasson az emberre.
Tommy Wieringa
-
Éj múltán születünk, semmink sincs már az előző
Órákból, amikor virrad a nap kegyesen.
Elvész nyomtalanul számunkra a tegnapi élet,
Most születő fény csak kezd maradék napokat.
Aggastyán ha leszel, sem mondhatod: oly sok az évem,
Elmúlt évekből mára biz egy se tiéd.
Janus Pannonius
-
Az idővel dacoló, mindentől elvonatkoztatott, megcsontosodott hûség agyrém, elvakultság, az élet túllép rajta, mert hiszen az élet csupa váratlanság, bizonytalanság, a dolgok szeszélyes összjátéka, mely óhatatlanul megváltoztatja örök érvényûnek hitt elveinket, értékeinket.
Mohamed Mbougar Sarr
-
Ahogy öregszünk, úgy tûnik, leállunk az alternatívákkal, legalábbis a nagyokkal. Lehet, hogy az életünk során már annyi volt, hogy egyszer csak elfogyasztottuk őket, és elvesztek mind.
-
Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tûz, a víz könyörög a hosszú napsugárért.
Latinovits Zoltán
-
Gyermekként a legtöbben átéltük azt a tökéletes állapotot, amikor minden jó, minden nap új izgalmakat és kalandot tartogat, és az egész élet olyan varázslatos, hogy semmi sem ronthatja el az örömünket. Csakhogy miközben felnőttünk, a felelősségek, a problémák és a nehézségek fokozatosan maguk alá gyûrtek bennünket, és elvesztettük illúzióinkat. A varázslat, amelyben valaha hittünk, szertefoszlott, köddé vált.
-
Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.
Rabindranath Tagore