Ugrás a tartalomra
Már a puszta szemmel látható állócsillagok oly roppant messze vannak mitőlünk, mikép azok távolságának meghatározására mértékül a mértföldet használni épen annyi volna, mint ha a magyar birodalom hoszát egy gyufával akarnók felmérni.
Kapcsolódó idézetek
-
A világot szinte már teljesen felosztották, ami maradt, azt szétdarabolták, meghódították, gyarmatosították. De ott vannak a csillagok, a messzi, soha el nem érhető világok, csak fel kell nézni az éjszakai égboltra. Ha tehetném, én magunkhoz csatolnám a bolygókat; gyakran jut eszembe. Elszomorító, hogy ily tisztán látni őket, és mégis végtelenül távoliak.
Cecil John Rhodes
-
Ha annyit mondunk, hogy a sok milliárd látható csillag csak a Tejútrendszer egy részlete, és hogy további sok milliárd tejútrendszer van a sajátunkon túl, még nem sikerült megfelelően érzékeltetnünk a világegyetem méretét. Ahogy az emberi szemnek sem kellett megtanulnia a rádióhullámokat is érzékelni a túlélésünk érdekében, talán a tudatunk sem arra termett, hogy fel bírjuk fogni azokat a számokat, amelyekkel a csillagászok újabban foglalkoznak. Ahogy egyes kultúrák számfogalma kimerül az "egy, kettő, három, sok" sorozatban, jellemzően mindenki, ha egyáltalán belegondol az univerzum hatalmasságába, elintézi annyival, hogy "Föld, bolygók, Nap, messzi".
-
Elég egyetlen pillantást vetnünk a végtelen, sötét messziségbe, hogy lássuk, milyen kicsiny és törékeny a mi Föld nevû ûrhajónk. Már csak ezért is érdemes fürkészni az éjszakai égboltot.
Peter Wohlleben
-
Ha felnézünk az égre, tulajdonképpen összekavarodik az idő. Amennyiben eltekintünk az éjszakai repülőktől, a mûholdaktól, meg néhány bolygótól, a legközelebbi apró pötty nem most van, hanem négy éve volt. A mellette lévő egy- vagy százmillió éve. Szinte mindegy. Megszoktuk. Ezen múlik minden. Nem megérteni, hanem megszokni, mert megérteni lehetetlen. Néha még a csillagászok is megőrülnek tőle.
Bartis Attila
-
A csillagok messze vannak. Olyan messze, hogy amikor nézzük őket, a múltjukat látjuk, hiszen a fény több év alatt ér csak ide, hozzánk. Az emberek néha azt mondják, a csillagok, amiket látunk, valószínûleg már meg is haltak, mire a fényük ideért. Ez nem igaz. A legtöbb csillag, amit látunk, csak néhány száz fényévnyire van. Szóval ne aggódj, a csillagaidnak valószínûleg kutya baja.
Randall Munroe
-
Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.
Jodi Lynn Picoult
-
Bár közel vagyunk egymáshoz,
úgy érezzük, mérföldek választanak el.
Miley Cyrus
-
A csillagokat nézve gyakran magányosnak érezzük magunkat, ragyogásuk távoli reménység.
Jón Kalman Stefánsson
-
Sok dolog csak azért látszik nagynak, mert távolabbnak gondoljuk.
Eötvös József
-
A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az 50 pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk.
Az élet is takarosan egyszerûvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos.
Bill Bryson