Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Már azelőtt eldöntjük, hogy hiszünk-e valakinek, kedvelünk-e valakit, vagy megbízunk-e benne, mielőtt még egyetlen mondatot is váltottunk volna vele.

Vanessa Van Edwards
🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha valakit nagyon szeretünk, mindennél jobban hinni akarunk neki, még akkor is, ha már ezerszer hazudott azelőtt.
  2. Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
  3. Mi emberek, hajlamosak vagyunk rá, hogy bármit előbb elhiggyünk, mint a valóságot. Carlos Ruiz Zafón
  4. Érdemes türelmesen végighallgatnunk egymást. Hiszen amit mi akarunk mondani, azt már úgyis tudjuk. Amit a másik ember mondana, azt viszont még nem. Vámos Miklós
  5. Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való. Guy de Maupassant
  6. Sokszor feltesszük a kérdést másokkal kapcsolatban, "Bízom benne?", de megfelelőbb lenne az a kérdés, hogy "Bízom abban, hogy ezt vagy azt megteszi?". A bizalmat úgy kellene felfognunk, hogy bízunk valakiben, hogy megtesz valamit. Rachel Botsman
  7. Ha valaki bízik bennünk annyira, hogy megossza velünk a titkát, akkor sokkal könnyebb megbízni benne. Mintha az illető feltárná előttünk a szívét, és cserébe nekünk is ki kéne tárulkoznunk előtte.
  8. Mindennel, amit teszünk (vagy amit elmulasztunk), amit mondunk (vagy amit elfelejtünk), hatást gyakorolunk egymásra, és a kapcsolatot vagy a javulás, vagy a romlás irányába alakítjuk. Gary Chapman
  9. Gyakran ott követjük el a hibát, hogy túl gyorsan vállalunk fel egy kapcsolatot. Megbízunk a férfiban, mielőtt valóban rászolgált volna a bizalomra, és feltételezzük róla, hogy rendes fickó, csak mert ilyen benyomást kelt.
  10. Ahhoz, hogy magunkhoz vonzzunk valakit vagy valamit életünkben, először el kell képzelnünk, hogy már velünk van. Adam J. Jackson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat