Már hallottam rólad, azt mondják, téged nekem szántak, és csak a távolból néztem eddig, ahogy veled bántak. Ami hiányzott az arcodról, egy mosoly, amit én adtam, mit kiirtottak belőlem, azt visszaölöd szép lassan. Így lesz kerek nap, mi tegnap még csak félhold, most már félig élő vagyok, pedig tegnap még csak félholt. Ez az út, amit csak ketten járunk, kettőnknek van kövezve, én magam mellé rajzollak, más maga mellé szögezne.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindent máshogy látsz, mindig máshol jársz, mint én. Az utunk eltûnt rég, az összes emlék szép, a miénk. De minden perc, mit éltem veled, tudd, már részem, a miénk. A mosoly rajtad még pont olyan, mint rég, csak már nem az enyém.
2. Félkész a tervem, úgy bolyong bennem, akár egy eltévedt árnyék, Akit félholtra vertem, hát most szerencsétlentől mit is várnék. Tankcsapda
3. Hogyan lehettünk (...) egy hónapig olyan boldogok, miközben te tudtad, hogy halálra vagy ítélve? Hogy csináltad, hogy továbbra is szép és jókedvû maradtál? És én honnan vettem a bátorságot, hogy ne omoljak össze. (...) Lassan egy éve, hogy magamra hagytál. Annyira hiányzol... Tegnap volt a születésnapom, de úgy érzem, már nincs is korom. Guillaume Musso
4. Megint elment a nap, ahogy mindig szokott. Nem túl sok van már, amit még itt hagyott. Ami félig van kész, az ma félig marad. Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak. Balázs Fecó
5. Ami lettünk volna, vagyok egymagam. Szavaimnak immár kettős súlya van. Szemeddel is nézem, amit láthatok. Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.
6. Valaha régen igaz volt halálod. Szakadásig fájt az üszkösödött seb szívemen - de most árnyként bolyongok kettős halálunk holdjai között. Beney Zsuzsa
7. Szíved fáj, most így jártál, de holnap új nap vár. Elfelejted, és ő is csak egy lesz. Egy a sorból, aki valakit pótol.
8. A haláloddal meghalt egy részem, többé már nem vagyok teljes ember. Képtelen vagyok élni nélküled, és azt sem tudom, nélküled hogyan lehetek újra önmagam.
9. Nem voltak kérdések, nem volt holnap. Csak mi ketten léteztünk. Hálás voltam a sorsnak, hogy rád találtam. Olyan ösztönösen, olyan tisztán szerettelek. Aztán mégis el kellett, hogy veszítselek. Iszonyatosan fáj a hiányod. Bármi, amit nélküled teszek, csak pótcselekvés, hogy elteljen az idő. Már soha többé nem fogok tudni úgy mosolyogni, mint ahogy rád.
10. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry