Ugrás a tartalomra
Meghozott döntéseink még azelőtt eldőlnek, hogy tudatunk látóterébe kerülnének, és a hangok a fejünkben valójában visszhangok, melyek arról beszélnek, amit agyunk már eldöntött, így úgy érezhetjük, hogy mi jutottunk döntésre. (...) Ebben az értelemben a döntéshozatalunk ugyanolyan akaratlan folyamat, mint a szívverésünk, vagy a lélegzésünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian azt hisszük, először megtervezzük, mit fogunk tenni, majd azt akaratlagosan véghezvisszük, ugyanakkor néhány esetben először a homloklebeny egy adott része "dönti el" egy nem tudatos folyamat során, hogy meg fogunk tenni valamit, és miután megtettük, azzal áltatjuk magunkat, hogy pont így terveztük. Más szóval: azzal áltatjuk magunkat, hogy mi döntjük el, mit teszünk. (...) A testünk és az agyunk összhangban dolgozva eldönti, mit tegyünk, pár másodperc múlva pedig már azt hajtogatjuk magunknak, hogy eleve azt is akartuk tenni.
James Fallon
-
A döntések úgy tartoznak az életünkhöz, mint ki- és belégzés.
-
Életünk legfontosabb döntéseit is gyakran hozzuk meg zsigerből. Sokan és sokszor ámítjuk magunkat azzal, hogy megfontoltan, az eszünkre hallgatva fundáltuk ki a következő lépésünket. Ezt hol elhisszük, hol nem, visszatekintve azonban általában világossá válik, milyen fontos szerepet játszott a döntés meghozatalakor az ösztönök és megérzések rejtelmes egyvelege.
-
Sokkal több befolyásunk van az életünk felett, mint ahogy azt gondolnánk. Nemcsak tudatosan barátkozunk vagy zárunk ki embereket az életünkből, hanem tudattalanul is. Az agyunk olyan, mint egy mágnes: a gondolatainkkal bizonyos embereket magunkhoz vonzunk.
Andrew Matthews
-
Nagyon másképp van az ember agyában, hogy a döntések mikor születnek. Amikor kimondjuk őket, hogy hova jár iskolába, amikor kimondod az igent az esküvődön... nem akkor dől el. Akkor dől el, amikor ülsz a kocsiban, és beszélgetsz, vagy főzöl, és valamit mondasz a másiknak. Rengeteg olyan döntés van, ami észrevétlenül billen el.
Polgár Judit
-
Azt mondják, leolvashatóak a szándékaink; választjuk azt, ahogyan élünk. De mikor az élet nem úgy alakul, ahogy remélted, az elgondolkodtat. Volt egyáltalán választásod, vagy egyszerûen így kellett lennie? Mit befolyásolhatunk a döntéseinkkel, és mi az, ami egyszerûen a lényünkből fakad? Döntések... Az élet állandó szereplői. A döntés, hogy bátran továbbmenjünk, vagy meghátráljunk. Hogy megálljunk, és elszalasszuk az életet. Olykor azzal nyugtatjuk magunkat, nincs választásunk, pedig épp ellenkezőleg. Mindig van választásunk.
-
Az épp velünk történő érzelmeket valójában mi magunk hozzuk létre. Nem vagyunk agyunk ősi részeibe égetett rejtélyes áramkörök szeszélyeire bízva. Sokkal több hatalmunk van érzelmeink fölött, mint hinnénk. Nem állítom, hogy elég egy csettintés, és úgy váltogathatjuk érzelmeinket, akár a ruhadarabjainkat, de agyunk úgy van huzalozva, hogy ha az agy érzelemkeltéshez használt alkotóelemeit kicseréljük, akkor teljes érzelmi életünket átalakíthatjuk. Ha tehát már ma kicseréljük ezeket másra, akkor azt tanítjuk meg agyunknak, hogy holnaptól már másképp jósoljon. Ezt én úgy hívom, hogy saját tapasztalataink építészei lehetünk.
-
Furcsa az agy, amikor az ember döntést hoz, az agy amellé a döntés mellé rögvest felsorakoztatja az érveket, mintha minden más döntés ehhez képest egyértelmûen rossz döntés volna, holott a legtöbb döntést a félelem, a gyávaság vagy a lelkiismeretfurdalás erőlteti ki.
Háy János
-
Gyakori tanács, hogy legyünk biztosak a döntéseinkben. Ezek a döntések egy bizonyosságszerző folyamat eredményei, és egyszerûen megerősítenek egy belső igazságot. De valójában nem így történik a dolog: a döntés hozza létre a meggyőződést.
-
A fontosat csakis nyugodt lélekkel hallod meg. Feszült, stresszes, ideges állapotban ne dönts, mert rosszul döntesz. (...) A nyugalom nem más, mint behangolás. Az ember a lényegesre be kell hogy hangolja magát. A mai világban ezt meg kell tanulnunk, különben életünk a hibás döntések sorozata lesz.
Müller Péter