Megint elnevette magát. A nevetéstől megváltozott az arca, és rádöbbentem, hogy gyönyörû. Elfordultam, mert nem akartam benne mást látni, mint szörnyeteget. Veszedelmes szörnyeteget.

Kapcsolódó idézetek

1. Elnevettem magamat. Egyszerûen nem bírtam ki, bár fájt minden arcizmom. Amikor abbahagytam a nevetést, álltam tekintetét. Pillantása lehámozta rólam az évek során felötlött védelmi álarcaimat, a tagadást, a titkokat, a kötelező sminket, a hamis mosolyokat.
2. Tündér szerencsénk változandó, Hol mosolyog, hol utálva néz ránk. Berzsenyi Dániel
3. Szép vagy. Számomra gyönyörûség nézni a szép embereket, és egy ideje úgy döntöttem, hogy nem tagadom meg magamtól a létezés egyszerûbb örömeit. Különösen, miután voltál olyan kedves rámutatni, hogy mindez a feledésbe és hasonlókba torkollik. John Green
4. Ahogy az arcát megláttam, megdöbbentem - annyira elgyötört, majdhogynem fájdalmas volt, és olyan hihetetlenül vad és gyönyörû, hogy megint fellobbant bennem a vágy, hogy megérintsem. A búcsúszavak a torkomon akadtak. Stephenie Meyer
5. Milyen nyomorult az ember, mikor Istennel kel viadalra! Isten csak rálehelt az anyagra, s az emberi arc mosolyogni kezdett. Márai Sándor
6. Fölfedeztem, hogy mi az, amitől vidám leszek, és mi az, amitől elszomorodom. És egyszer csak megértettem, hogy meg kell változtatnom a hozzáállásomat. De ez nehéz. Paulo Coelho
7. Én azt hittem, nem szeretlek, de az emlékek szemembe nevetnek, szépek és fájnak, előlük elszaladok, már magam sem tudom, hogy mit akarok.
8. Átvertél. Hallom, hogy csöngetsz, megyek kinyitni az ajtót és arra gondolok, hogy nem is bírom ezt az embert, csak megint áltatni fog. Aztán kinyitom az ajtót és a rossz érzések eltûnnek, mert meglátom a mosolyod és ennyi elég. Bíztam abban a mosolyban. (...) Olyan különös, minden megváltozott. Egyik nap még te vagy a jövőm, másnap pedig a bosszúságom, most pedig majdnem a múltam.
9. Fiatal volt, majd kicsattant az élettől, és ezt maga is jól tudta. Bizonyára ezért kacagott. Mert olyan jó fiatalnak és szépnek lenni, és a halálról fecsegni ostobaságokat.
10. Nevetek, és a nevetés az, nem pedig a fény, ami elûzi a bennem elhatalmasodó sötétséget, és egyúttal emlékeztet arra, hogy még életben vagyok, még ezen a különös helyen is, ahol szétesni látszik minden, amit valaha is tudtam és ismertem. Veronica Roth