Megpihent a kéz, mely értünk dolgozott, megpihent a szív, mely értünk dobogott, könnyes az út, mely hozzád vezet, örökké őrizzük emlékedet.

Kapcsolódó idézetek

1. Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.
2. A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt. Elmentél, de szívünkben örökké velünk maradsz.
3. Amit az élet tőled megtagadt, Megadta a sír, bárha oly sötét; Itt elvesztetted szívnyugalmadat, S a túlvilágon újra felleléd! S azért nyugodj hát békén, csendesen, Mi majd virággal fedjük sírodat, Emléked nálunk örökös leszen: Költészeted szent ereklyénk maradt!
4. A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben. Jandy Nelson
5. Kifakult a jelen, csak a múlt eleven, Vérzik a szívünk, sohasem feledünk, Emléked örökké él.
6. Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, Oda vágyom hozzád megpihenni.
7. Könyek gördûltek szép szemedből, Reszketve nyúlt felém kezed, És elválánk némán zokogva, És szívünk mélyen vérezett. Bajza József
8. Megrontott tested már búsan rejti a mély sír, Ám emléked örök kincse szivünk vigasza. Tóth Árpád
9. Csókoljuk egymást, együtt pihenünk, Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk, Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk, Sápadt a lángunk. Ady Endre
10. Úgy mentél el, mint a madár, elköszönni már nem tudtál. Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom.