Megtudja, mi a test, ha éjszaka retteg: Hol van most az asszony, kit ősszel temettek? Komor olvadáskor, vakult-rideg órán Látja befolyni a vizet koporsóján. Az tudja, mi a test, aki külön-külön Mereng el egy bokán, egy hajfürtön, fülön. Nem játszik már rajtuk koratavaszi fény... Mi maradt, mi maradt barna szeme helyén? Egy bece-szót mormol, de senki se felel. Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Kapcsolódó idézetek

1. Meghalt a vén Test; - kiterítve Fekszik az első éjjelen: S éjfélkor, ím, mert zárva idve, Fölötte egy árny megjelen: A Lélek, meztelen. Arany János
2. A halottakban nincs vér, bár azt nehéz megmondani, hogy hová is lesz belőlük, talán megsûrûsödik az erekben, és azért nem folyik többet ki. Talán porrá is szárad kis idő múltával, ahogyan elillan belőle a nedvesség, mert a nedvesség az élet, a halál meg az, amikor kiszárad minden. Milbacher Róbert
3. Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál. John Cure
4. Testének melege felolvasztja a belülről támasztó jégcsapokat, és olvadok, olvadok, olvadok, szempillám hevesen csapkod, míg egyszer csak elnehezül, és a szemem becsukódik, és hangtalan könnyek csorognak le az arcomon, és úgy döntök, hogy az egyetlen dolog, amibe bele akarok fagyni, az ölelő teste.
5. Mellettünk szótlan alszik el a vágy. Szemedben látnom kell, Hogy nincs tovább. Lehajtott fejjel kérdezem, Hogy holnap lesz kit féltenem?
6. Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. Márai Sándor
7. Szertemállott árnyak rég az éjben, s benned is hunyóban már a tûz. Soknak ültél, tudom, az ölében, ahogy most az én ölemben ülsz. Szergej Alekszandrovics Jeszenyin
8. Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
9. Milyen gyászos az estébe borult föld! Milyen sejtelmes a köd a láp felett! Aki bolyongott ebben a ködben, aki sokat szenvedett halála előtt, aki repült földünk felett, erejét meghaladó terhet cipelve, az tudja mindezt. Tudja az, aki megfáradt. És sajnálkozás nélkül hagyja el a föld ködeit, mocsarait, folyóit, könnyû szívvel adja magát a halál kezére, mert tudja, hogy csak a halál fogja őt megvigasztalni. Mihail Bulgakov
10. Fejünk pihen a hûs párnákra esve, Belemosolygunk a sötétbe mi. Mily szép is az: aki elfárad este, Alhat, semmit se tud, az életet se! Aprócska törpék lesznek gondjai! Erich Kästner