Megyünk a dombon fölfelé, alattunk zölden nyílik szét a táj. Virágzó ágak habos rácsa közt oly kék a magas ég, hogy szinte fáj.

Kapcsolódó idézetek

1. A mi utunk nem puha füvön vezet, hanem a hegynek felfelé, éles sziklák közt. Mégis, egyre feljebb és feljebb tör, a nap felé.
2. Már jártunk felhőn túl, Tisztán és piszkosul, Fájt már a tûz, a jég, Mégsem volt még elég. Vad szívünk most is száll, Mint tépett két madár. S bár szürkébb fent a kék, Mégiscsak a miénk. Keresztes Ildikó
3. Adott a cél és az eszköz, a kiszabott feladat; az ember felemelkedik a legsúlyosabb, legalacsonyabb felhők fölé, kezével fényes és feszes héjat érint, ez a mennyezet; vannak további mennyezetek is, egyre világosabb, egyre vékonyabb héjak, és lehet, hogy egészen fenn az ég kékje van. Jean-Paul Sartre
4. Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben. Laurell Kaye Hamilton
5. Fák terebélye alatt, hûs forrás csacska vizénél, Testünknek kincsek híján is vígan adózunk, Főképpen, ha mosolyg az idő, s ha az évszak olyan, hogy Zöld fûszőnyegeit telidesteli hinti virággal. Titus Lucretius Carus
6. A természet az egyik legnagyszerûbb ajándék, amit kaptunk. A lágyan hullámzó zöld rétek, az erdők, a fák; a kék ég; a csípős, hideg szél; a forró napsütés; a fehér hótakaró. Ezek mind kivételes dolgok, amelyeket meg kell becsülnünk, és én végtelenül hálás vagyok a természet eme csodáiért. Julian Brass
7. Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
8. Az utakat még könnyen járom, De a hegy alján már megállok. Tudom, hogy fentről messzebb látnék, Ott több a nap, kisebb az árnyék, De majd feljutnak újak, mások.
9. Kisüt a Nap, fogy a hó, eltûnik a takaró. Illatozik a virág, zöldbe borul a világ. Mentovics Éva
10. Az élet hegymászás, de a kilátás csodás.