Ugrás a tartalomra
Messze fénylő igazság az, hogy mindnyájan bőségben élhetnénk, ha nem volnának közöttünk olyanok, akik elvonják a mások szájától és eltékozolják egyetlen éjszaka azt, amit tucatnyi szorgalmas ember egy hónap alatt fárasztó munkával összegyûjt.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenki meg akarja szolgálni azt, amit elsején kap, és olyan világnézeti elveket táplál, amelyek jövő havi fizetését is biztosítják. Nem munkából, hanem hazugságból élünk. Egyetlen ilyen lény merő jelenlétével ezer ember életét mérgezi meg.
Hamvas Béla
-
Aki adni képes, folyvást gazdagszik. Ez az egyszerû összefüggés sokakat mosolyra fakaszthat, de sokkal inkább irigykedniük kellene, mert pont abból rekesztődnek ki, ami után minden ember vágyik, lelkük harmóniájából.
-
Időnként úgy kapjuk meg az igazságot, hogy összeadunk minden apró hazugságot, majd az összegüket kivonjuk az ismert tények halmazából.
Terry Pratchett
-
Az igazság kevés szóba is belefér. Aki hosszan beszél, sokat hazudik.
Tar Károly
-
Élni annyi, mint másokat felélni. Valamennyien egymást faljuk. Ha nagy néha megcsillan valahol egy kevéske jóság lehetősége, ne tagadjuk meg magunktól. Erőt ad a nehéz időkre.
Erich Maria Remarque
-
Az egész élet csupa szörnyûség; ölünk, hogy életben maradjunk, kiéljük buja vágyainkat, hogy sokasodjunk, leigázunk másokat, hogy hatalmunk legyen, gúnyolódunk, hogy kinevethessünk másokat, rabolunk, hogy meggazdagodjunk. Minél harsányabban hirdeti valaki önnön bûntelenségét, annál biztosabb, hogy az ellenkezője igaz.
-
Ha a szeretet aktusaként szertehintünk valamennyit a vagyonunkból, jobb érzéssel halmozunk fel többet annál, mint amennyire bárki emberfiának is szüksége lehetne a megélhetéshez. Ez azonban teljesen érintetlenül hagyja az egyenlőtlenség létező struktúráját. A gazdagok jobban alszanak éjszaka, míg a többiek épp csak annyit kapnak, amennyi az elégedetlenség lecsendesítéséhez elég.
Slavoj Zizek
-
Az igazságot nem lehet birtokolni. (...) Egyes ember csak szilánkokra, egy mindannyiunkat megvilágító, nagyobb igazság tükröződésére tarthat igényt - arra is csak futólag.
Jorge Bucay
-
Az igazság fáklya, mégpedig roppant méretû, ezért mindnyájan csak hunyorítva igyekszünk elsuhanni mellette, még attól is félve, hogy megperzselődünk.
Esterházy Péter
-
Sokan rövidítik életüket csak azzal is, hogy az idő nagy részét, melyet ébren tölthetnének, átalusszák; holott csak az ébren töltött idő szerint számíthatjuk életünk valódi tartamát.
Greguss Ágost