Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mi már talán sohse találkozunk, Bús vándorok, mi ketten. De ott vagyok, mindig, mikor kíván És ő is eljött, Akármilyen idegent szerettem.

Ady Endre
😪 Fáradtság 🥺 Sebezhetőség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Talán nem lehet mindig a miénk, akire a leginkább vágyunk. Talán mi sosem találkozunk össze, hiába haladunk ugyanazon az úton. Kollár Betti
  2. Ki rám tekint, kit megnézek, Egymást talán már sohse látjuk, Nem öleljük, de meg se bántjuk, Egyik erre, másik arra Emléket visz nem akarva. Ady Endre
  3. Mindig máshol akarunk lenni, mások akarunk lenni, mást szeretünk a másikban, mint akik. Megérkeznénk, de mennénk, vagy maradnánk még, de nem lehet. Sohasem az igazi. Ilyen vagy te is, én is, ilyenek vagyunk mind. Valami mindig hiányzik. Néha minden. Néha nagyon sok, néha csak kevés hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk - de nem vagyunk sohasem teljesen és maradéktalanul boldogok. Müller Péter
  4. Véletlen, hogy egymásra leltünk, S el is válunk majd, édesem, Örömtelen volt a szerelmünk. Válásunk bú nélkül legyen. Mihail Jurjevics Lermontov
  5. Talán épp így találtunk egymásra, ahogy idővel egyre inkább elválaszt az élet, mert megmondom, mindig velem vagy, mindig elkísérsz, ahová csak megyek.
  6. Távolból sokat gondolunk azokra, akiket szeretünk, de már megszoktuk, hogy nem láthatjuk őket mindig, és ha újra találkozunk, szeretetünkbe valamiféle tartózkodás keveredik, míg csak a közös élet ismét össze nem forraszt velük. Guy de Maupassant
  7. Nagyon szerettünk. S vége bár, Édes óránk is volt nem egy; Most sorsunk két ösvénye vár, Melyen ki-ki útjára megy. James Joyce
  8. Elválunk most már. Te is elmégy, én is. Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis. Ady Endre
  9. Jöjj hozzám, bárhonnan, Hogy ne legyek olyan nagyon egymagamban. Volt már rossz, de lesz még jobb, Az is elég, hogy ha szeretsz most valahogy. Republic
  10. Õ már el nem válik tőlem, Menekülhetsz bárhová, Minden múló perccel hûsít, perzsel, Mindig várok rá. Nyitva áll az ûzött kastély, Magány helyett társra vár.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat