Bújtunk a lomb közé, nem volt máshova bújnunk. Félrehajtott bokor meg ág sebezte ujjunk, keresve a helyet, hol minket senki se, s mi láthatunk egy rést, mely kék éggel tele; ahol magunk vagyunk, elzárva a világtól, s mégis egész világ velünk, ha a madár szól; hol lágy fekvőhelyet igér tömött avar, s az alkony betakar bársony árnyaival.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi nem csak egymást öleltük, magunkhoz vontuk az éjszakát, a fényes villámokat, s az általuk szabdalt eget, a sárkányüvöltő mennydörgést, a rongyosodó felhőket, a fellélegző növényeket és a búvókövet keresgélő békát, s részévé lettünk a végtelennek, a teljességnek. Mi voltunk minden: fû, fa, ég és eső, fény és meleg. Ránk talált a harmónia, elszenderedtünk hullámain. Vavyan Fable
2. Az embernek saját maguknak kell megtalálniuk az utat az erdőben azoknak a kétes, zavaros térképfoszlányoknak a segítségével, amelyekbe betekerve születtek, vagy amelyeket útközben találnak itt vagy ott. Ezért van az, hogy mindannyian bolyongunk. Körbe-körbe járunk. Mellébeszélünk. Öntudatlanul is egymásba botlunk és azután elveszítjük egymást a sötétben, ahol az égi fénynek még távoli derengése sem látszik. Ámosz Oz
3. Majd ha egykor alkonytájban Az utunkra visszanézünk, És a sárga lomb közt járva Azt kérdezzük, el mit értünk? Akkor látjuk, hogy meddő volt Minden álmunk, küszködésünk, S csak a sorsunk vad szeszélye Játszott gúnyolódva vélünk! Ambrozovics Dezső
4. Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől - célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben - ott, ahol soha nem keresték. És mindennek forrása az emberi elme volt. Dan Millman
5. Az az ábránd - elenyészett; Az a légvár - füstgomoly; Az a remény, az az érzet, Az a világ - nincs sehol! Arany János
6. Már jártunk felhőn túl, Tisztán és piszkosul, Fájt már a tûz, a jég, Mégsem volt még elég. Vad szívünk most is száll, Mint tépett két madár. S bár szürkébb fent a kék, Mégiscsak a miénk. Keresztes Ildikó
7. A magány burok. Édes, finom és tiszta levegővel teli burok. Hogy a magány szenvedés volna? Ugyan már! Szenvedés a nem kívánt emberek közelsége, a nem vágyott társaság. Az, amikor a másik úgy szívja el belőlünk az energiát, mint ahogyan az erdő fáinak sûrûn növő indái szívják el a fák elől az életet adó nedvességet. A magány boldogság. Annak boldogsága, hogy jóban vagyunk önmagunkkal. Tomán Edina
8. Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom, Örök a szél és a lomb a fákon, Örök a magány és örök az emlék, Bennünket lágyan ringat a nemlét. De ha gondolsz ránk, mi felébredünk, De ha gondolsz ránk, érinted kezünk, De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk, De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk... Maurice Maeterlinck
9. Az erdő nem hasonlít semmilyen más helyre. Először is térbeli. A fái körülvesznek, föléd tornyosulnak, minden oldalról rád nyomulnak. Az erdő elzárja a kilátást, elveszítesz minden tájékozódási pontot. Kicsinek, zavartnak és sebezhetőnek érzed magad, akár egy kisgyerek, aki furcsa lábak közé keveredett. Sivatagban vagy prérin állva tudod, hogy egy nagy helyen vagy. Az erdőben csak érzed. Hatalmas, jellegtelen semmi. És él. Bill Bryson
10. Nyáridőben, az alkonyi erdőn ezer élet lüktet. Sosem érzed azt, hogy egyedül vagy! Hallod a madarak énekét, ami lelket melengető érzéseket ébreszt minden emberben. Te sem vagy kivétel. Aztán, amikor beáll a sötétség - szinte varázsütésre - néma lesz a táj. A Hold még nem kél, nincs, ami egy fikarcnyi világosságot adna a lábaid elé. Magadra maradtál... elpártolt tőled minden, s a "mindenki itt hagyott" érzés kerülget. Jönnek a gondolatok, amire aztán nem tudsz visszaemlékezni soha többé. Andalító tücsökzene indul, s vele együtt megannyi kobold lépésének neszezése a száraz avaron. Sosem voltál egyedül!