Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Miért ne vélekedhetnék úgy, hogy a gondolkodás tudatos tapasztalata csupán kísérő jelensége az agyi szinten végbemenő számítási folyamatnak? Lehet, hogy szükségszerû kísérő jelenség. De amiképpen a fazékban forrásban lévő víz zubogó hangja elkerülhetetlen kísérője a hevítésnek (s e belátás híján azt mondhatnánk, hogy a zajtól fő meg a tojás), azonképpen a gondolat is lehet olyan szükségszerû kísérőjelensége az idegekben végbemenő neurális számítási folyamatnak, amely önmagában még nem szállítja a feladat megoldását.

🔮 Jövőkép 🕊️ Búcsú az élettől
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A matematikai intuíció lángja éppen hogy pislákol a gyermek agyában. Meg kell erősíteni és fenn kell tartani, hogy fénye minden számtani tevékenységre rávetülhessen. Stanislas Dehaene
  2. Egyenletesen kell adagolni a nyersanyagot, különben vagy a túlhajtás, vagy az üresjárat következtében túlmelegszünk és tönkremegyünk. Az emberi agynak folyamatosan megoldandó feladatokra van szüksége, különben darabokra tépi magát, mint egy üresen járatott kombájn. Nincs olyan otthon ülő ember, akit ne hajtana a kíváncsiság, hogy valamilyen akadályt le tud-e győzni. Ha mást nem, a macskát tanítja meg pitizni.
  3. A logika ugyan erős és nélkülözhetetlen eszköze az emberi gondolkodásnak, de nem tud mindent megoldani. A világ komplexitása időnként szükségessé teszi egyéb gondolkodási eszközök bevetését is, olyanokét, amelyek nem a tiszta rációra, hanem inkább érzésekre, képzetekre alapulnak. Mérő László
  4. Az érzelem és az érzés folyamatának bizonyos aspektusai elkerülhetetlenek a racionalitás számára. Legjobb állapotukban az érzések a megfelelő irányba mutatnak, a megfelelő helyre juttatnak el egy döntési térben, ahol aztán a logika eszközeit jól fel tudjuk használni. Antonio Damasio
  5. Az emberi gondolkodás folyamatai (...) aligha Isten adományai. Az emberi agyhoz kötődnek, az agymûködés pedig függ a fizika törvényeitől és az általunk lakott fizikai világ természetétől is. Amit mi józan észnek nevezünk, mélyen az emberi pszichébe ágyazódott gondolatminták terméke. Paul Davies
  6. Az ember érzi, amint derengeni kezd az agyában, hogy önálló gondolkodás nélkül csak tudálékosságra vezet a tanulás, és hogy a világ minden felhalmozott tudása azért jut el hozzánk, hogy világosabban tudjunk gondolkozni... Magunknak kell elrendeznünk a dolgokat akkor is, ha közben sokszor tévedünk, és csak oly ritkán van igazunk.
  7. A gondolatok szavak révén történő formába öntése rendkívül fontos; a szavaknak nagy az erejük, összekapcsolódnak, vonzzák egymást. Alapjában ugyanaz a funkciójuk, mint a matematikában az algoritmusoknak. Az algoritmus szinte magától viszi előbbre a matematikai gondolatmenetet. Éppígy a szavaknak is megvan a maguk élete: felidéznek más szavakat, lehetővé teszik az elvonatkoztatást, a következtetést, a formális logika használatát. Giorgio Parisi
  8. A tudatos gondolat szavakba öntése, tudatos megfogalmazása talán a tekintetben is hasznos, hogy emlékeztet bennünket arra, amit gondoltunk: ha a szavak révén nem öntjük formába gondolatainkat, nehezebbé válhat a felidézés. Mégis: a verbális gondolkodást meg kell előznie a nem verbális gondolkodásnak. Giorgio Parisi
  9. A gondolatok csak annyira valóságosak, mint a számok egy zsebszámológépen. A saját gondolkodásunk kívülállóként történő megfigyelésének lényege, (...) hogy meglássuk a valótlanságát. Ez minden gondolatra igaz, nem csak a kellemetlenekre vagy "negatívokra". Az élvezetes, intelligens, altruista, jóindulatú gondolatok mind-mind valótlanok. Roland Paulsen
  10. Magunkba nézve azt találjuk, hogy a szubjektív élmény szorosan összefügg az észleléssel és az irányítással - azzal, hogy amit érzékelünk, abból kitaláljuk, mit tegyünk. De miért éppen ehhez kapcsolódik a tudatos élmény? Miért nem valami máshoz? Miért nem a test alapritmusaihoz, vagy a sejtosztódáshoz, vagy magához az élet mûködéséhez? Egyesek szerint ezek is a részei, csak kevésbé vesszük észre őket. Én inkább úgy gondolom, hogy a tudatos tapasztalat nem egyszerûen abból születik, hogy a rendszer mûködik, hanem abból, hogy rögzíti azt, ami számít. Ezek az ingerek érkezhetnek kívülről és belülről is, a lényeg, hogy azért követjük őket, mert jelentőségük van, és választ kívánnak. A tudatosságnak tehát funkciója van, nem pusztán a létezés biológiai mellékterméke. Peter Godfrey-Smith
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat