Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mikor egy gyerek megszületik, abban a másodpercben - sőt, már korábban is - elkezd feldolgozóüzem lenni, hiszen belefolyik az anyja. Nem születik tiszta lappal, és ez a lap folyton koszolódik, mert ömlik rá a közvetlen környezet! Ha a gyerek megbolondul, az azért van, mert nem tudja feldolgozni, amit kap.

📺 Média 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A jó szülő egyfajta feldolgozóüzem. Feldolgoz a kisgyerek helyett, mert ő ezt még nem tudja. Ennyi!
  2. Az embernek egészségesen kell kezdenie az életet. Felnőttkori egészségünkben kulcsszerepet játszik az étel, amit az anya fogyaszt a terhessége alatt, valamint az a környezet, amely az utódot körülveszi életének első ezer napja során. A kérdés tehát az, hogy miért nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a várandós nők és a gyermekek megfelelően táplálkozzanak.
  3. Azt mondják, a babával együtt anya is születik. Valóban így van. Ez pontosan azt jelenti, hogy eleinte az anya is olyan, mint egy kisbaba, sok dolgot nem tud még, fel kell nőnie a feladathoz, és ez így normális. Egy féléves kapcsolatban, amikor még alig ismerem a másikat, aki ráadásul nem is tud beszélni, honnan tudnám pontosan, hogy mi baja, amikor sír? Együtt növekszünk és érünk a babával. És fokozatosan tudatosodik csak bennünk, hogy anyák vagyunk. Sterczer Hilda
  4. Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye. D. Tóth Kriszta
  5. Végtére is fontos, hogy ki van veled, amikor megszületsz. Ha mindenki, aki rád tekint, míg a bölcsődben mocorogsz, tiszta fehérnemût meg selymet visel, akkor nagyon más életed lesz, mint akkor, ha az első dolog, amit megpillantasz, egy bakkecske. Christopher Buehlman
  6. A krónikus betegségek nem a fogantatáskor vagy a felnőttkor során fellépő egyszeri, elsöprő erejû zavar következményei. A betegség kialakulásához hosszú út vezet... az egész életen át tartó egészség az anyaméhben kezdődik, és az erős kezdet nagyban hozzájárul a jó eredményhez.
  7. A mai csecsemők sokkal nyugtalanabbak, több velük a gond, mint nagyanyáink korában. Ennek legfőbb oka a rohanó életforma, amiben élünk, és amit próbálunk a csecsemőre is ráerőltetni. A problémák gyakran már a baba megszületése előtt jelentkeznek: a terhesség előrehaladtával egyre több pihenésre, lassuló életmódra lenne szükség, ezt azonban a várandósok többsége nem tartja be. Vida Ágnes
  8. Ha gyerekünk van, nem vethetjük meg a világot, hiszen ebbe a világba szüljük. A gyerek miatt kötődünk a világhoz, gondolunk jövőjével, vetjük bele magunkat lármáiba, háborgásaiba, vesszük komolyan gyógyíthatatlan ostobaságát. Milan Kundera
  9. Az emberek megszületnek az egészség magas szintjén, jellemzően - néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve - a teljes egészség állapotában, és aztán nem tudják, hogy mit kell az egészségükkel kezdeni. Minden gyerek kap egy csodálatos virágzó kertet ajándékba az édesanyjától. És aztán nem mondják meg neki, hogy ő a kertésze ennek a kertnek, amit gondoznia kellene!
  10. Az öregedés és a betegség elválaszthatatlanok egymástól. Amikor megöregszünk, a részokok addig halmozódnak, amíg egyszer csak túlcsordul a pohár, és lesújt ránk a betegség. Az öregedés nem "normális", mert olyan károsodás, amely eredetileg nem létezett, aztán egyszer csak mégis jelentkezett. Rudi Westendorp
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat