Ugrás a tartalomra
A krónikus betegségek nem a fogantatáskor vagy a felnőttkor során fellépő egyszeri, elsöprő erejû zavar következményei. A betegség kialakulásához hosszú út vezet... az egész életen át tartó egészség az anyaméhben kezdődik, és az erős kezdet nagyban hozzájárul a jó eredményhez.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embernek egészségesen kell kezdenie az életet. Felnőttkori egészségünkben kulcsszerepet játszik az étel, amit az anya fogyaszt a terhessége alatt, valamint az a környezet, amely az utódot körülveszi életének első ezer napja során. A kérdés tehát az, hogy miért nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a várandós nők és a gyermekek megfelelően táplálkozzanak.
-
Az egészség sok szempontból örökségnek tekinthető. Alapját az képezi, hogy szerveid hogyan fejlődtek az anyaméhben. Ami a genomot illeti, ez egyrészt a szülői gének kombinációja, másrészt pedig a magzati élet folyamán bekövetkezett módosulások összege, amelyek különböző környezeti hatásokból erednek, és amelyek befolyásolják a gének kifejeződését.
-
Természetesen egyikünk sem egyik napról a másikra kezd elhízni vagy szívbetegségben szenvedni, és a szorongásos zavar, illetve a krónikus depresszió sem hirtelen tûnik elő a semmiből. Az élet legtöbb nehézségének gyökerei gyermekkorunkig nyúlnak vissza, és ha nem kezeljük őket még időben, akkor fokozatosan változtatják meg az életünket. E változások talán olyan lassan történnek, hogy észre sem vesszük, míg egy nap már nem ismerünk rá a tükörből ránk néző emberre.
-
Egy autó két okból mehet tönkre, vagy rossz utakon vezetik, vagy nincsen elég jól megépítve. Ha jól van megépítve, a rossz utakon is eljár egy darabig. Az emberi test is egy ilyen "gépezet". A krónikus betegségek megelőzhetők, ha a magzat növekedését és fejlődését optimalizáljuk.
-
Az életmód jelentős szerepet játszik a krónikus betegségek kialakulásában, de nem egészen úgy, ahogy azt korábban gondoltuk. Génjeink és az életmód szorosan összefonódnak - jusson eszünkbe a kettős hélix képe. A DNS két párhuzamos szálához hasonlóan a természet adta gének és a táplálkozás szoros kapcsolatban vannak egymással, ami az életünk minden területére kihat.
-
A jelen társadalmunkat sújtó krónikus betegségek többsége ilyen. Megelőzhető, fékezhető vagy visszafordítható.
Iller Barbara
-
Senkinél sem alakul ki "csak úgy" rendellenesség, senki sem betegedik meg "egészen hirtelen". A hiányzó láncszem, a biológiai mechanizmust elindító utolsó részok vezet a rendellenességhez vagy a betegséghez. Mint a kártyában: ahogy halad előre a játék, úgy lesz teljes a lapok alkotta sor, és a végén már csak egy lap kell, hozzá, hogy teríthessünk. A rendellenességek és a betegségek esetében annál nagyobb erre az esély, minél idősebbek vagyunk, mert a testünkben, amely már sérülékenyebb és védtelenebb, mint egykor volt, egyre több részok halmozódik fel.
Rudi Westendorp
-
Az öregedés és a betegség elválaszthatatlanok egymástól. Amikor megöregszünk, a részokok addig halmozódnak, amíg egyszer csak túlcsordul a pohár, és lesújt ránk a betegség. Az öregedés nem "normális", mert olyan károsodás, amely eredetileg nem létezett, aztán egyszer csak mégis jelentkezett.
Rudi Westendorp
-
Egy betegség kialakulása nagyon gyakran nem véletlen esemény, hanem te tehetsz róla.
Csernus Imre
-
Azok, akik nem krónikus betegek, végtelen lehetőséggel (...) kezdenek neki a napjuknak. Legtöbbször nem kell aggódniuk a cselekedeteik hatása miatt. Azonban a krónikus betegeket nem illeti meg ez a luxus. Nekik stratégiailag végig kell gondolniuk a napjuk összes mozzanatát, és hogy miként befolyásolhatják a tüneteiket.