Ugrás a tartalomra
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.
Kapcsolódó idézetek
-
A bánat olyan, mint a kő: egymagunk leroskadunk alatta, ketten könnyen elvisszük az útból.
-
Vagyunk nagyon fent, és zuhanunk nagyon mélyre. Mindegyiket meg kell élni ahhoz, hogy egyben legyünk, érezzük, hogy fáj, érezzük, hogy jó nekünk.
Balatoni József
-
A baj az, hogy mindig a magasba kívánkozunk, mint a buborék, és lehullunk a feneketlenségbe, mint a kő.
Karácsony Benő
-
A szavai úgy hullanak közénk, a járdára, mint a kövek. Csaknem beszakad a járda.
Jodi Lynn Picoult
-
Szüntelenül ellentmondásos érzésekkel küzdünk, és úgy érezzük, szétszakítanak bennünket egymásnak ellentmondó vágyaink: hiszen egyszerre vágyunk a szabadságra és a közelségre. Alig adtuk át magunkat teljes valónkkal a szenvedélynek, a következő pillanatban már meg is ijedünk tőle.
-
Az emberek számára az idő olyan, mint egy folyó. Csapdába estünk a sodrásában, sodródunk a múltból a jelenbe, mindig egy irányba.
George R. R. Martin
-
Olyan felületesen élünk olykor egymás mellett, hogy valaki eltûnhet közülünk észrevétlenül, mint egy színes folt, amelyről alig tudunk valamit. Elsuhan, mint egy színes folt, kéklő bélyeg az emlékezetünkben.
Bodor Pál
-
Ha távol vagyunk, képzelődünk. Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.
Antoine de Saint-Exupéry
-
A sérelem átcsordul más sérelmeken, akár a víz a köveken. Nem lehet előre látni, tudni, kit érint majd meg, és kin kerekedik fölül.
Mark Lawrence
-
Az érzelmek olykor nagyon erősek tudnak lenni, ezzel együtt olyan gyorsan változnak, akár a szél.