Ugrás a tartalomra
- Minden emberi baj abból fakad, hogy nem értjük meg egymást.
- Az emberek nem is akarják megérteni egymást. (...)
- Igazad van (...). De nagyon nehéz mindenkit megérteni. Mert a megértés azt jelenti, hogy osztozol más örömében és bánatában. Bánatból pedig sokkal több van, mint örömből. És ki akar mások miatt szenvedni? Magadra venni más baját, mintha a tiéd lenne?
Kapcsolódó idézetek
-
Nemcsak a bánatot, az örömöt sem tudja elviselni az ember egyedül. Ha valami bánt, azért mondom el, megértsenek, vagy segítsenek, legyen könnyebb egy fájó gondolat. Ha örömöm van, szeretném elmondani azt is, mert nem igazi öröm, ha csak az enyém, ha titokban tartom, ha más nem örülhet neki. A legnagyobb bánat ott kezdődik, ha örömünknek senki sem örül.
Elekes Ferenc
-
Még ha nagyon akarod is, nem tehetsz mindig mindenkit boldoggá. Az emberek amúgy sem szeretik kimutatni, hogy bármitől is boldogok lennének, pláne nem úgy, hogy közben elismerik a másikat. Szeretik, ha találnak benned valamit, amin felhúzzák magukat, olyan dolgokat, amik szerintük az ö dolgaikhoz képest alantasak, és ettől (ideiglenesen) jobban érzik magukat.
-
Vannak emberek, kérem, akik mindent megértenek, vannak, akik semmit sem, kedves uram! Rosszabbul jár az, aki mindent megért, mert a végén elveszti minden energiáját és önálló akaratát. Aki megértő lélek, az ugyebár azt mondja: "Nem szabad ezt tennem, nem szabad azt tennem, nehogy elkövessem ezt vagy azt a gonoszságot". Rendben van, de egy szép nap észreveszi, hogy az élet nem egyéb gonoszságnál, s hát akkor, kedves uram, vallja csak be, mi értelme volt annak, hogy maga nem követett el egyet se... azt jelenti, hogy nem élt, kedves uram, pontosan azt jelenti!
Luigi Pirandello
-
Ha te meg tudod érteni, hogy lehet szenvedés nélkül élni, az nagyon nagy szó. De ne hidd, hogy mások is megértik. Valóban senki sem szeret szenvedni, mégis szinte mindenki keresi a fájdalmat, az áldozatot és igazolva érzik magukat, úgy érzik, önfeláldozásukkal kivívják gyermekeik, férjük, a szomszédaik és Isten elismerését.
Paulo Coelho
-
A veszekedés valójában csak egy harc az emberek egója között, hisz az emberek még akkor sem értik meg egymást, amikor az igazságot mondják el egymásnak. Valószínûleg lehetetlen úgy élni, hogy ne bántsanak meg minket, de ha elég elszántak vagyunk, akkor talán sikerül úgy élni az életünket, hogy közben senkinek nem okozunk fájdalmat.
-
Én eléggé egyetértek azokkal a költő-filozófus fazonokkal, akik azt hajtogatják, hogy az embernek baromira örülnie kell, ha valami baja van. Merthogy a szenvedés megnemesíti az embert, meg minden. A szenvedés kitágítja az ember látókörét, együttérzésre nevel, tudják. Jobban megérted mások szerencsétlenségét, ha neked is volt benne részed.
Pelham Grenville Wodehouse
-
A legtöbbször azért bántják az embert, mert nem ismerik. Lusták megismerni. Vagy egyszerûen nem értik. Vagy értik, de nem fogadják el. És tudod, ha valaki nem fogad el valakit, az igazából saját magát nem fogadja el.
Vámos Robi
-
Értsd meg az embereket! Nem olyan nehéz. Nem bonyolultak. Nem akarnak semmi különöset, csak mindenki más módon akarja azt, amit akar.
Daniel Kehlmann
-
Sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül.
Atiq Rahimi
-
Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.