Ugrás a tartalomra
Minden magyarázat egy cumi, amit lehet cumizni, és úgy csinálni, mintha már tudnánk a tutit. Azt hisszük, hogy ha tudjuk, mi van, akkor tudjuk kontrollálni. De hát nem tudjuk, halvány gőzünk sincs.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenre kell lennie tudományos magyarázatnak. Legfeljebb nem tudjuk.
-
Mindig képesek vagyunk elfordulni, behunyni szemünket, becsukni fülünket, még agyunkat is elzárni, vagy minden eszünket és érzelmünket bevetve azt magyarázni, miért áll mégis úgy a helyzet, ahogy azt hisszük, nem pedig úgy, ahogy tudjuk.
Esko Valtaoja
-
Bárki tudhat mindent, amit Végzet is. Sőt, többet. (...) Nem csupán tudhatjuk. Tudjuk. Csak azt mondjuk magunknak, nem tudjuk, mert így elviselhetőbb.
Neil Gaiman
-
Az emberek azt gondolják, hogy ha azt mondják, "hallucináció", akkor az mindent megmagyaráz, és végül amit nem értesz, az csak úgy egyszerûen eltûnik. Ez csak egy szó, és semmit nem magyaráz meg.
Douglas Adams
-
Minden ránk vonatkozó titkos tudás itt lebeg az orrunk előtt, csak képtelenek vagyunk kihámozni belőle a lényeget. Utólag, ha már megtörtént a baj, sokkal bölcsebbek vagyunk. Valósággal tobzódunk az addig elhanyagolt, jelentéktelennek hitt, de egyszeriben nagyon fontossá váló részletekben, és ezek jobban passzolnak egymáshoz, mint egy római mozaik kődarabkái.
-
Én sem tudom mindenre a választ, azt viszont tudom, hogy nem mindig látjuk tisztán, mit is akarunk, és hogy mit is tettünk, azt sem, hogy mit kellett volna tennünk. Amiről azt hisszük, hogy azok vagyunk, annyira belénk ivódik, hogy már nem is látjuk, hogy mik lehetnénk.
-
Mindennek oka van. Csak éppen nem tudjuk, mi az.
Guillermo del Toro
-
Mindenre van magyarázat. Úgy értem, nincs semmi, amire ne akarnánk magyarázatot találni. Az agyunk arra van képezve, hogy ha csodálatos vagy elképesztő dolgok történnek velünk az életben, próbálja szétszedni azokat. Hogy legyen szkeptikus. Hogy kételyeket ébresszen.
-
Mi, hétköznapi emberek nem úgy mûködünk, mint a józan gondolkodású tudósok, akik előbb apránként összegyûjtik az igazságra vagy a hazugságra vonatkozó bizonyítékokat, és csak azután vonják le a következtetéseket. Épp ellenkezőleg! Mi eleve elhiszünk mindent. És e hitünk csak akkor inog meg, ha a kétkedésünk és a gyanakvásunk van annyira erős, hogy semmiféle magyarázattal nem tudjuk már elaltatni.
Malcolm Gladwell
-
Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud, és ahhoz is ragaszkodik. Õk ezt hívják valóságnak. De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy, ahogy ő helyesnek gondolja.