Minden olyan végtelenül idegen. Ifjú valék, aki arra ébred, hogy aggastyán, sőt már síremlékét is belepte borostyán. De ne búslakodjatok, édes feleim, az élet már csak ilyen: fele öröm, fele kín.

Kapcsolódó idézetek

1. Fáj a szívem, hiába tagadom. Gyászt hordok érted boldog ifjúság. Fátyolként lengjen emléked körül Engem, a bölcs öregség koldusát. P. Jánossy Béla
2. Éj múltán születünk, semmink sincs már az előző Órákból, amikor virrad a nap kegyesen. Elvész nyomtalanul számunkra a tegnapi élet, Most születő fény csak kezd maradék napokat. Aggastyán ha leszel, sem mondhatod: oly sok az évem, Elmúlt évekből mára biz egy se tiéd. Janus Pannonius
3. Ifjuságom - minden, minden oda van, Körülnézek egy vigaszért - hasztalan! A mik engem az élethez kötöttek: Mind széttépve szálai az örömnek. Tóth Kálmán
4. Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk. Mark Lawrence
5. Az élet olyan szomorú. Annyira szomorú, mégis mindannyian benne vagyunk. Benne akarunk lenni. Ragaszkodunk hozzá; mind azt keressük, ami vigaszt nyújt nekünk. Hanya Yanagihara
6. Szomorú világ a miénk, a gyász senkit sem kerül el; a legkeservesebb kínokat azonban a fiatalság éli meg, mivelhogy váratlanul jönnek erre reá. Abraham Lincoln
7. Milyen borzasztóan könnyû a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívabb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság. Szabó Magda
8. Milyen borzasztóan könnyû a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívabb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság. Szabó Magda
9. Tudom, milyen az, amikor a másik elmegy. Egy hét iszonyú gyötrelem, majd egy hét fájdalom, majd elkezdesz felejteni, s a végén már úgy tûnik, mintha soha nem is történt volna meg, mintha valaki mással történt volna, s megvonod a vállad. Azt mondod, a fenébe is, hát ez az élet, a dolgoknak ilyen a természete. Meg ehhez hasonló baromságokat. Mintha bizony nem veszítettél el volna valamit örökre.
10. Ahelyett, hogy töprengésekkel zavarnám meg örömeimet, két részre osztom magát az életet; az első szaka, az ifjúságom, minden bizonnyal kellemes, a másik, a csak talán bekövetkező vénség pedig bánom is én miféle bús magambaszállásokkal lesz tele. Honoré de Balzac