Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindenki, aki valaha végigszenvedte a középiskolát, egyetért abban, hogy a tanulóknak össze kell fogniuk a szülőkkel, tanárokkal és zsarukkal szemben. Ez is egy afféle láthatatlan elválasztó vonal: ők velünk szemben állnak.

Lauren Oliver
🐶 Kutya 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az iskolában a tanárok számára láthatatlanul folyik a való élet. A gyerekek kiismerik a tanárok, a rendszer gyenge pontjait, és igyekeznek ezeket a maguk számára előnyösen kihasználni. Kommunikálnak egymással, leveleznek, sugdolóznak, amikor csak tudnak. A nyíltan ellenálló gyerekek hősök lesznek. Egyenlőtlen hatalmú ellenfelek között folyik az iskolának nevezett csendes háború.
  2. Egykori iskolámban is számosan lógnak a falon, talán mert az iskola is már olyan hatalom, mely úgy egészen sose enged el, ha egyszer a markában érzett - míg élünk, árnyaink hûen elkísérnek, de fényeink képeinkkel együtt szakadnak az állam, a kormány, a kórházak, a templomok és a legkülönbözőbb mûintézetek leltárfüzeteibe, mely tételes formáinkat méltán nevezzük kártyáknak a "személyi", "TAJ" és egyéb előtagok ellenére, ha már úgyis az ördög keveri őket és egy vagy több magunk csinálta isten oszt le és ki velük együtt minket is.
  3. Minden egyes alkalommal, ha hallom, hogy valaki visszasírja az iskolás éveit, teljesen megdöbbenek. Számomra az egyik legrosszabb periódusa volt az életemnek. Az általános iskola teljes időszaka alatt embertelen harcban álltam az akaratomhoz való hûség - és mindahhoz, amit magamban éreztem; a megvalósítás óhajához, még akkor is, ha úgy képzeltem, hogy nem helyes. Susanna Tamaro
  4. A középiskolában is úgy kell tanítani, hogy valami perspektívát kell adni. Nem az a lényeg, hogy tételek tömegével tömjük a diákokat, hanem az, hogy megtanuljanak gondolkodni.
  5. Tenni valamit, bármit, azt nehéz. Sokkal könnyebb hibáztatni a szülőket, a kormányt, a tanárt. De ha még sikerül is bûnbaknak kikiáltani valakit, attól a problémák nem fognak megoldódni.
  6. Legyen bármilyen elviselhetetlen az iskola, mindenki a kizárástól retteg a legjobban.
  7. Minden pedagógus számára elfogadható, hogy a tanulókat olyan holnapi munkavégzésre, ill. élettevékenységekre kell felkészítenie, amelyek ma talán még nem is léteznek, esetleg elképzelni sem tudjuk.
  8. A kamaszok nem változtak, ugyanolyanok, mint tíz vagy száz éve. (...) A világ, a környezetük változott meg. A minket körülvevő környezet változott meg, és már sokkal nagyobb nyomás alatt tart mindenkit, nem csak a fiatalokat.
  9. Egyvalamit megtanultam az iskolában: a gyerekek közti dinamika zûrös tud lenni. Bármilyen bájos jelenetnek vagyunk is tanúi a játszótéren, mögötte a folyton változó hierarchiák és szövetségek zsarnoksága húzódik. Michelle Obama
  10. Ha az állam - vagy a párt vagy bármely más kollektívum - tudja, tudni véli, hogy milyen alattvalókat akar a maga számára "faragni" az iskolai "gyerekanyagból", akkor mindent el fog követni, hogy korlátozza a tanszabadságot, illetve hogy egyáltalán ne hagyja érvényesülni (miközben esetleg szép frázisokat mond a tanulás és a tanítás szabadságáról). Az ilyen iskolát mindig jellemezni fogja a többféle - és mint tudjuk, teljesen hatástalan - ellenőrzés, modernebb formában a mérések, feladatlapok tömege. Vekerdy Tamás
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat