Ugrás a tartalomra
Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor tudja, hogy hamarosan minden megváltozik. A napok lassabban telnek, vagy éppen hogy gyorsabban. A szellő kellemesebben simogatja a bőrét, vagy fájdalmas nyelésre készteti, összeszûkítve a torkát. Erre az érzésre nem lehet felkészülni, mert úgy köszön be, mint egy nem várt látogató, aki visszaél a vendégszeretetével.
Kapcsolódó idézetek
-
Még mindig van olyan, hogy valaki jön, és egy olyan részedet mozdítja meg, aminek a létezéséről eddig nem is tudtál. Felkavar, összezavar, teljesen megbénít. Aztán meg van, amikor ehhez az társul, hogy még véletlenül sem a tökéletes időzítésben érkezik. Akkor aztán jön a zavar, ami gyengít, ugyanakkor talán megtanít arra, hogy még mindig örülni kell, ha azt a valamit akár pár órára is, de átélted. Hiszen erre vágyunk mindannyian.
Oravecz Nóra
-
A legtöbb ember lassan változik. Olyanok, amilyenek, aztán egy idő után mások lesznek. De vannak, akik pontosan tudják, mikor változott meg az életük. (...) Vannak, akikben nem a jó indítja meg a változást. Történik velük valami, és attól a pillanatól kezdve minden, amire ránéznek, egészen másmilyennek tûnik, mint azelőtt.
-
Vannak olyan pillanatok az életben, amikor a világ mintegy lelassul - ilyenkor az ember érzi a csontjai moccanását, az agya zakatolását. Amikor az ember tudja, hogy bármi történjék is vele ezután, erre a pillanatra örök életében emlékezni fog, minden egyes apró részletére.
Jodi Lynn Picoult
-
Néha (...) alig várom már, hogy egy bizonyos dologgal végezzek. Például az egészségem miatt minden nap kell sétálnom: és tényleg, néha alig várom, hogy vége legyen, mert nem fektetek nagy súlyt rá, nem túl érdekes, és nem is tûnik hasznosnak... Észrevettem azonban, hogy ha arra gondolok, hogy a jelen pillanatot éljem, mire a séta végére érek, teljesen felüdülök. Így van ez más dolgokkal is. Az ember a jelen pillanatra koncentrál, és olyan, mintha repülne.
Chiara Lubich
-
Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tûnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így mûködik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerûen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk.
Leiner Laura
-
Van úgy, hogy változásra vágyunk. Átmenetre. Mint az évszakok. A tavaszunk csodálatos volt, de a nyarunknak is vége. Kihagytuk az őszt. És most... hirtelen olyan hideg lett, annyira hideg! Minden megfagy. Szerelmünk elaludt, és a hóesés meglepte. És ha elalszol a hóesésben, nem érzed a halál közeledtét.
-
Minden ember életében elérkezik egy pillanat. Valamiféle válság, amikor rádöbben, hogy amiben addig hitt, nem is volt igaz. Ez mindenkivel megtörténik, csak az a kérdés, hogy ez a tudás milyen változást hoz az illető életében. Legtöbb esetben ugyanis egyszerûen jó mélyre elássák magukban e tapasztalatot, mintha nem is létezne. Így öregszenek meg, ettől lesz ráncos az arcuk, görbül meg a hátuk, húzódik össze a szájuk és minden ambíciójuk. A tagadás súlya alatt. Az óriási nyomás következtében. De nem csak ez az egyetlen út áll az emberek előtt. A legbátrabb vagy legőrültebb dolog bárki számára nyitva áll: a változás lehetősége.
Matt Haig
-
Az élet, amit addig ismertünk, képes új fordulatot venni egy szempillantás alatt. Különös barátságok szöknek szárba. Fontos karrierek vettetnek sutba. Egy rég elvesztett remény éledhet újjá. Mégis, legyünk hálásak minden fordulatért, amit az élet hoz elénk, mert túl hamar eljön a nap, ahonnan már nincs több fordulat.
-
Az idő lelassul, amikor az ember élete veszélyben forog. Minden másodperc hosszú perceknek tûnik, és a legkisebb történések is a memóriánkba vésődnek.
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson