Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindig a közönségen múlik, hogy milyen az előadás. Nem a színész privát körülményei határozzák meg, teljesen független attól, hogy neki aznap milyen problémái vannak a magánéletében. Az a tény, hogy belép egy olyan erőtérbe, ahol ő van egyedül, és ötszáz ember figyelme egyszerre csak rá irányul, ez egy olyan erős elektromos erőteret hoz létre, ami elsöpör minden nyomasztó problémát.

Darvas Iván
🌱 Bölcsesség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra. Molnár Piroska
  2. Hogy a közönség mikor nevet vagy mikor sír, az nem rám tartozik. Mindig a szerepet kell eljátszani, a többi a nézők dolga. Bodrogi Gyula
  3. A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia. Lovas Rozi
  4. A színész a saját vállán hordja a színház minden próbálkozását, újítását - legyen az új darabszerkezet, a színpadtér változása, akár a világítás elveinek vagy egyszerûen a terem méreteinek változása. Jól vagy rosszul csinálja ezt, de mindenképpen ő az a gyújtópont, amelyet nem kerülhet el egyetlen fénysugár sem a színpadon.
  5. A színész rendkívül összetett ember. Sokféle én-gén rejtőzik benne, és szangvinikusabban, nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon ég és él, mint a többi ember, hiszen foglalkozása folyton égést, folyton gondolkozást, földúsított érzelmi világot kíván tőle. Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több "én" van benne. Latinovits Zoltán
  6. Nagyon sok szeretetet kapok a nézőktől, amit a színpad által sokszorosan igyekszek visszasugározni. A színház nem mûködik e nélkül. Kimehetek a színpadra mindennap, és mutogathatnám magam, de ha ez nem szívből, szeretettel jönne, senkinek sem kellene.
  7. A színpadi embernek óriási a felelőssége. Mert kiáll a többiek elé, és megkapja a közönség lelkét. Amivel két dolgot tehet: elsinkófálja, vagy egy estén át táplálkozik belőle, és megsokszorozva visszaadja. Így később még több energiát kap, amiből még jobban tud táplálkozni. Ez a mûvész és közönsége közötti energiaáramlás törvénye. Ha nem mûködik, abba egy kicsit mindenki belehal.
  8. Az embernek a színpadon magához kell térnie, fel kell élednie, és gondjait, bajait a színfalak mögött hagyni. Csak a jót szabad kivinni a közönségnek. Csepregi Éva
  9. Én a közönségnek hiszek, hogy az előadás végén hogyan fogadja az előadást. Ha nagy a siker, akkor hiába irkál nekem bármiféle kritikus, hogy milyen hibákat követtem el meg miről kellett volna szólnia a szerepnek. Reviczky Gábor
  10. Minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. Mi, színészek sem vagyunk minden este ugyanolyan formában, időnként fáradtabban érkezünk a színházba, máskor könnyedebben, természetesebben reagálunk egymás gesztusaira is. Mécs Károly
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat