Ugrás a tartalomra
Mindig egy kicsit többet akarunk, még akkor is, ha jól megy a futás. Mert a csalódás túloldalán ott vár a remény, és azért fejlődünk, mert mindig azt képzeljük, hogy legközelebb egy kicsit jobban fog menni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember mindig remél. Ez adja az élet sava-borsát, nem a kalandok, az izgalmak. A remény az, amely velünk tart, bennünk van, onnan ki sem szakítható. Ettől hisszük, hogy megváltozik, ami rossz, és jóra fordul minden. Persze nem rögtön, nem most. Majd egyszer.
-
Lehet, hogy soha többé nem leszünk százszázalékosak, de mindig lehet kicsivel jobban lenni, és ebben van az erő. Ebben van a remény.
Malena Ernman
-
Rengeteg olyan emberrel beszélgettem azután, hogy a valaha futott legjobb eredményüket érték el, és mind azt mondták, úgy érzik, tudtak volna még egy kicsit jobbak is lenni. Bizony, nem könnyû elérni az elégedettséget. Ezért folytatjuk újra és újra, hétről hétre, évről évre.
Michael Crawley
-
Ha vágyunk valamire, az a vágy jobban betölti a szívünket, mint a megvalósulás. Mindig egy kicsit más valósul meg, mint amit remélünk.
-
Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott nem jó nekünk. Valami mindig hiányzik, még a legszerencsésebb életekből is. És ami hiányzik, az - figyeld meg - mindig a legfontosabb.
Müller Péter
-
A rendszeres futás önmagában is hálás dolog. A versenyszellemtől áthatott futót pedig még nagyobb megelégedéssel tölti el, amikor azt tapasztalja, hogy egyre gyorsabban és messzebbre tud futni, miközben új kihívások elé állítja önmagát. Az eredményesség remek hajtóerő, arra ösztönöz, hogy lankadatlan energiával eddzünk.
Scott Jurek
-
Az ember mindig akkor érzi magát sikeresnek, hogyha az addig elért sikereinél nem akar sokkal többet. Aki az elért sikereknél sokkal többet akar, az sohasem érezheti magát igazán sikeresnek, mert ahhoz képest, amit elérni szeretne, semminek tûnik az, amit már elért. Sosem szabad nagyon nagyot kívánni (...) a pályán, mindig csak egy kicsivel kell többet elképzelni, többet akarni a meglévőnél, mert az ember így mindig eléri a célját, mindig továbblép és közben jól is érzi magát.
Frenreisz Károly
-
Mindenütt akadnak kis zökkenők és csalódások, és mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy túl sokat reméljünk; de ha az egyik úton nem sikerül eljutni a boldogsághoz, az emberi természet másikat keres; ha az első számításunk téves, csinálunk egy másodikat; valahol mindig találunk kárpótlást.
Jane Austen
-
A legnehezebb körülmények között, amikor úgy érezzük, irányt tévesztettünk, éppen a végeredmény bizonyossága adhat újra erőt, hogy továbbmenjünk, sőt kockáztassunk; motiválhat, hogy haladjunk előre, legyenek vágyaink, ragaszkodjunk ahhoz, ami fontos, értékeljük a már bejárt utat, és harcoljunk továbbra is azért, amiben hiszünk.
Jorge Bucay
-
Mindig a holnapban reménykedünk, a holnap viszont valószínûleg tőlünk remél egyet-mást.