Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindig is vágytam rá, hogy szeresen valaki, olyan nagyon, ahogy te szeretsz, és jobban vágyom azokra az emlékekre, mint egy jövőre, amelyben eltipornám őket.

🔮 Jövőkép 😄 Vicces
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Akkoriban úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes lenni. De akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni valakit.
  2. Legigazibb vágyam, hogy sose hagyjalak el, hogy veled végre magammá lehessek, és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek. Baranyi Ferenc
  3. Szeretlek azért, ami már most összefûz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom. Nicholas Sparks
  4. Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam (...)... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem (...), hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... Agatha Christie
  5. Azt akarom, hogy valaki megfogja a kezem, hogy valaki átöleljen. Azt akarom, hogy valaki jobban szeressen mindenki másnál. Azt akarom, hogy meséljen nekem valaki, ha mesére vágyom. Akármiről, egy hosszú történetről. És igazából jó lenne, ha jól is végződne.
  6. Már nem szerettem, csak valami távoli nosztalgiával gondoltam rá. Jó lett volna ugyanúgy szeretni, mint hónapokkal ezelőtt, úgy éreztem, sokkal boldogabb lennék, ha szeretném. Kozma Mária
  7. Tudod-e (...), hogy jobban szerettelek, mint bármit a világon? Igen, szerettelek. Olyan erős érzés volt, hogy jó sok kellett hozzá, míg végre kiölték belőlem. John Steinbeck
  8. Talán jobb lett volna, ha nem találkozunk... ha sosem tudom meg, milyen érzés ez. Így szeretve lenni. Hogy igazán törődsz velem, odafigyelsz rám. Bucsi Mariann
  9. Akartalak... mindennél jobban, mindenkinél jobban. Megtalálni, felfedezni, szeretni. Veled lenni, megélni az életet. Akartam. Akartalak. Aztán mást is akartam. Felejteni. Nem szeretni. Elveszíteni az úton, nem gondolni rád. Soha, soha, soha. Soha nem tudni rólad. De nem lehetett. Nem lehet. Felejteni, nem szeretni, elveszíteni. Csak egyet lehet. Megtalálni. Újra és újra és újra. Szeretni. Csitáry-Hock Tamás
  10. Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok, Mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak, És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből. Máté Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat