Ugrás a tartalomra
Mindig megalkuszunk azzal, ami elkerülhetetlen. Mi nem búza vagyunk, hanem pohánka. Ha a vihar jön, lefekteti az érett búzát, mert száraz, és nem tud a széllel hajladozni. Ha aztán a szél elvonul, újra felüti a fejét, és ugyanolyan erős, mint vihar előtt volt. Mi sem vagyunk megmerevedett nyakú emberek. Hajlékonyak vagyunk, és ha viharos szél fúj, hajladozunk, mert tudjuk, hogy majd elmúlik. Szájalás nélkül térünk ki az árral, és rajta vagyunk, hogy hasznát lássuk. Elég erősek vagyunk, és boldogulunk azoknak az embereknek a bőrén, akiknek a nyakára tudtunk mászni. Gyermekem, ez a titka annak, az ember mindent túlél, és mindenen felülkerekedik.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor igazán nehéz idők járnak, és durva viharok tombolnak, azt először súlyos csapásként éljük meg, de aztán a tettek mezejére lépünk. Összedugjuk okos fejünket, és kitalálunk valamit. Segítünk egymásnak. Mi, emberek nemcsak értelmesek vagyunk, hanem velünk született, az evolúció során kifejlődött empátiával is rendelkezünk. A nehézségekkel teli évezredekben ez mentett meg bennünket. A múltban is átvészeltünk minden megpróbáltatást, és túl fogunk jutni ezen az éghajlatváltozáson is, amely a mi kezünk nyomát viseli. És ebből valami jobb születik majd.
Marcus Rosenlund
-
A lényeg, hogy akármi jön, az embernek ki kell hoznia belőle a legjobbat, nevetve átvészelni, mosolyogni a vihar közepén. És ebben az a legjobb, hogy ha ezt mindig meg tudjuk csinálni, akkor a rossz dolgok nem lesznek olyan rosszak, mint vártuk, viszont a jók még annál is jobbak lesznek, mint amit kívántunk.
Dean Ray Koontz
-
Ha másokkal szemben védekezőek és szemrehányóak vagyunk, és az élet pillanatait nem fogadjuk el úgy, ahogy vannak, folyamatosan ellenállásba fogunk ütközni. Bármikor, ha ellenállást érzékelünk, fel kell ismernünk, hogy az csak fokozódni fog, ha erőltetjük a helyzetet. Nem akarunk olyan mereven állni, mint a magas tölgyfa, amely megroppan és kidől a viharban. Hajlékonyak akarunk lenni, mint a nád, amely meghajlik a viharban és túléli azt.
Deepak Chopra
-
Az élet olyan, mint egy törékeny láng a szélben: néha mások kezének kell megóvnia, amikor legerősebben fúj a szél. De nem mindig egyértelmû, kinek van szüksége segítségre. A lényeg, hogy ott legyünk, amikor szükség van ránk, legyen az egy megtartó váll a viharban vagy csak egy csésze forró tea a szélvész végén.
-
Járjuk az élet hosszú, hosszú útját,
Együtt maradunk, hiába fúj a szél vagy tépáz az orkán,
Az úton boldogság és szenvedés vár ránk,
De mi kitartunk: erősebbek vagyunk az élet viharánál.
-
A történelem tanulsága, hogy az emberi faj könnyben és vérben újhodik meg. Minden nagy viharban sok a törés, romlás, pusztulás. Termések sárban verődnek, nyájak szerteszóródnak, fák kiszakadnak tövestül, sziklák leomlanak, és zúznak élőket. Mennyi kár, mennyi siralom az omladékokon! De ha a vihar elzúgott, éltető erővel teljesedik meg a levegő. A ledőlt fa gyökere háromszorosan hajt, s az emberi lélek munkára buzdulva folytatja életét.
Gárdonyi Géza
-
A szél, a zápor, a hóvihar, az örvény összevissza küzdő harcosok, le lehet győzni őket. A viharral fegyver nélkül is szembe lehet szállni. Kifoghatunk az erőszakon, amely néha a támadható oldalát fordítja felénk, megtántorodik vagy elhibázza a csapást. De a nyugalommal szemben tehetetlenek vagyunk. Sehol sem sebezhető.
Victor Hugo
-
Van a vihar. Amiről tudjuk, hogy létezik, ám mégsem készülünk rá. Mert nem lehet. Lehet előre jelezni jöttét, de erejét, útját nem mindig lehet kiszámítani. Mert szabad. És zabolátlan. Amerre megy, feldúl mindent, ami útjába kerül. Volt egy házad, volt egy életed, volt egy terved. És a vihar mindent felülír.
Csitáry-Hock Tamás
-
Mikor minden más darabokra hullik, hajlamosak vagyunk arra koncentrálni minden erőnket, amit kézben tudunk tartani, az egyetlen helyre, ahol az ember még mindig tudja, mi a dolga. Minden más túlságosan fáj. Tehát elmegyünk dolgozni, elássuk magunkat, mint a hegymászók a hóba, mikor jön a vihar.
Fredrik Backman
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata