Van határ, ami attól van, hogy meghúzzák, kijelölik. Van természetes határ - még az sem változhatatlan. És van, ami csak akkor és attól, de attól fogva mindörökre létezik, hogy megsértettük: magunkban.

Kapcsolódó idézetek

1. Néha nehéz meglátni a vonalakat, amelyeket meghúztunk, amíg át nem lépjük őket. Na és ilyenkor támaszkodunk azokra, akiket szeretünk, hogy visszahúzzanak minket, és legyen mibe kapaszkodnunk. És ott vannak az egyértelmûen megjelölt határok, melyeket ha egyszer át mersz lépni, talán sosem találsz vissza.
2. Senki sem képes megállapítani, mi számít még egyszerû szeszélynek, ártalmatlan különcségnek, és honnan kezdve lesz valami másokra is ártalmas dologgá? Egyáltalán van-e ilyen határ? Ha pedig azt mondjuk, hogy ez "személytől, kortól, embertől függ", azt is mondtuk: mindenkinél máshol van a határ. Más élőhelyen, más kultúrában, más korban elmosódnak a határok... Ezzel sok veszedelmet szabadítunk magunkra, és a célt: hogy világos határvonalat húzzunk a bolond és a normális, az ártalmatlan és az ártalmas, az eltûrhető és a már el nem tûrhető közé. Nemere István
3. Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk - korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük. Sokan közülünk önként elfogadják ezeket a korlátokat. Mások egyenesen kénytelenek így tenni. De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük, még akkor is, ha az, ami a korlátok túloldalán várja őket, egyszerre ijesztő és ismeretlen.
4. Az életben csak a jelen a létező, de - micsoda irónia! - éppen a jelen az, ami megfoghatatlan. Mint a vonal, amely két színfoltot elválaszt egymástól, a jelen határmezsgyéje az élet ama szakaszának, amely még nem létezik, és annak, amely már elsült. Egyetlen jelen pillanat sem ugyanaz. Semmi sem képes megállapítani ezt a menetelést az elmúlás felé, és minden, ami valóságos, abban a pillanatban esik meg, amely tulajdonképpen nincs is, s mégis, rajta kívül nincs valóság. Jean-Louis Barrault
5. Éles határ van aközött, hogy valamit örömmel teszünk, vagy hogy az egész létünket arra alapozzuk. És ez az a határ, amit nem szabad átlépnünk.
6. A határ mindig ott van, ahol tudom és érzem, hogy ártok magamnak vagy a másik embernek. Csernus Imre
7. A múlt csak többé-kevésbé megbízhatatlan emlékképeinkben él, a jövőt tekint­ve csupán bizonytalan következtetéseket tehetünk, a jelen pedig a kettő határán örökké változó, elillanó pillanat. Ponori Thewrewk Aurél
8. Léteznek (...) helyek és nyomok, amelyek ha egyszer elpusztulnak, örökre megfosztanak bennünket a lehetőségtől, hogy tanuljunk múltunkból, hogy megértsük ősi történetünket, hogy megtudjuk, kik is vagyunk mi valójában, és mi lehet a szerepünk a természet fejlődéstörténetén belül.
9. Olyan könnyen mondjuk ki: ha lebénulok, vagy ha rosszabbodik az állapotom, akkor már nem akarok többé élni, de legtöbbször egészségesen húzzuk meg ezt a határt. (...) Csak akkor láthatjuk, meddig szeretnénk elmenni, amikor megtörténik velünk az, amitől előtte annyira féltünk. Ha pedig végül eljön az idő, akkor ez a határ kitolódik.
10. Néhány kivételtől eltekintve, a határról szóló történetek olyan világot láttatnak, amelyben az elkülönülés hihetetlenül mélyen beivódott a pórusokba, és betegesnek mondható kényszeres magatartássá vált. Olyan világot, amelyben az Én és a Másik között mindig meg kell húzni a határt, amelyben a hibrid változat ritkán vált ki elégedettséget. Olyan világot, amely arról szól, hogy az emberek nagyon messzire hajlandóak elmenni azért, hogy saját területet birtokolhassanak, mégpedig a lehető legnagyobbat, és úgy, hogy ne kelljen közösködniük másokkal. Akárhogy csûrjük és csavarjuk, olyan kép rajzolódik ki, amely meglehetősen gyakran az agresszivitásról, az érdekellentétekről és az önérdekről szól, azaz minden olyanról, ami háborúhoz vezethet. És persze tudjuk is, hogy a határok körüli vitákból gyakran robbannak ki háborúk. Ott van bennünk ugyanis a hajlam, hogy a Másik fölé kerekedjünk. Milo van Bokkum