Mint amikor sebektől vérzel, De irgalmat nem kérsz mégsem. Belül úgy hordod a múltat, Bármi volt, nem tagadtad, Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.

Kapcsolódó idézetek

1. Van az úgy, hogy nem szabadulsz meg a múlttól, mégis kerülöd, mint tûzben a táncot. Az arcon a ráncot nem szaporítom, mégis a végén könyörgöm, hogy ne haragudj rám. Kowalsky meg a Vega
2. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
3. Nem érzem ősi múltamat S nem látom ifjuló jövőm A percnyi tonnasúly alatt Vergődöm gyáván, felnyögőn. Szolgám nem vár a ház körül, Hogy a csengőmet megnyomom, Még a gyilkos sem könyörül Irgalmatlan magányomon. Zsolt Béla
4. Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős... túl könnyû lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?... Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély. Vavyan Fable
5. Sírj, ahogy sírtam rég, Várj, mindig várj, ahogy vártam rád, Félj, ahogy féltem rég, Szabadság szárnyain engedj tovább. Pokolgép
6. Amiért könnyezünk, az magunk temetése. Melléd ül egy angyal, de elmenekülsz buta érveléssel, Félsz érinteni szárnyát, mert a múlt csontig égett. Énekelsz, beszélsz, vitatkozol, mondod, csak mondod A fél krajcárt sem érő bölcsességet. Kormorán
7. Ó, úgy szeretnék eggyé lenni véled! Hogy folyna eggyé vérem és a véred, Mint szélvész ültén két fáradt folyam. József Attila
8. Nem kértem életet, nem kértem bánatot, sem szenvedést, De kaptam eleget, hidd el, mellé félelmet meg rettegést. Most itt állok, a szellő fúj fülembe síró dallamot, A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok. Children of Distance
9. Nagy voltál még egykor nekem, már csak visszafelé növök. Annyi emlék bennem remeg, veled ott maradt az örök. Csillagokká kócolt ködök között sétálgatsz fenn gyalog. Nem fáj visszér s a vérrögök, dúdolgatsz, mint az angyalok.
10. Most kihûlt ágyamban üres helyed lett a magány, Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt, Ami nem változik, bárhogy is alakult. Legyen ez sorstörténet, vagy életút. Ha mással látlak, már vissza nem nézek, Mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek. Punnany Massif