Mint búvó patakot mélytorkú szikla Úgy nyelte be szerencsém rég az élet. Tengernyi napsugár fekete éj lett.

Kapcsolódó idézetek

1. Kihalt szívemből minden fény forrása. Most sötét vagyok, sötét. Sötét, mint az ég, melynek csillagjai aludni mentek.
2. Mint sötétet a fény - úgy leltelek, mint utazó a megürült padot, és úgy szeretlek most, ahogy a mély vizeknek halai az iszapot.
3. Mint éheztem szivét, amíg telt-múlt a nap, De elfeledtem őt, az éj hogy rám szakadt.
4. Sötéttel jelöltem mindent, Ami öl, ami sajog, ami fáj, Életem térképén elolvadt a hó, És koromfekete lett a táj. Ally Condie
5. Mint az éjhez a setétség, Temetőhöz sírhalom, Úgy hozzánőtt szívemhez a Szomorúság, fájdalom!... Szép Ernő
6. Elraboltak engem a gonosz évek És ami drága, ami halhatatlan, Azok tûnt tájak, fájó töredékek Juhász Gyula
7. Mint nagy kalap borult reám a kék ég, és hû barátom egy akadt: a köd. Rakott tálak között kivert az éhség s halálra fáztam rőt kályhák előtt. Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak, s szájam széléig áradt már a sár, utam mellett a rózsák elpusztultak s leheletemtől megfakult a nyár, csodálom szinte már a napvilágot, hogy néha még rongyos vállamra süt, én, ki megjártam mind a hat világot, megáldva és leköpve mindenütt. Francois Villon
8. Csodás nyár volt az életem, vidám napsütésben kiapadhatatlan patakként csordogált, míg ő mellettem volt, de mióta magamra hagyott, a felkavaró ősz szomorú magányosságban örvénylett körülöttem, és rántott magával egyre mélyebbre.
9. Elszalad az életed, ahogy a lenyugvó nap süllyed, A halál az est egyre nyúló árnyaiként közeleg. Patrul Rinpoche
10. A lét reménytelen. Sötét a szív magánya, bár mélyén olvadt érc hevül, de sziklarétegek zárják el, s mint a bánya, nem mutatja, mit rejt belül. Titkom sem él tovább, ha megszûnik személyem. A tárna összedől, és kincsei a mélyben maradnak menthetetlenül. Kálnoky László