Most már többé-kevésbé helyrezökkentem; ha kell, össze tudom szedni magam, s néha négy-öt óra hosszat is egészen úgy viselkedem, mint más; de minden semmiség visszavet előbbi állapotomba: egy emlék, hely vagy szó, egy kis töprengés, s főképp a maga levelei, sőt az enyémek is, amikor írom őket, valaki, aki magáról beszél: megannyi szirt, melyen szétzúzódik az önuralmam, és ilyen szirt bőven akad.

Kapcsolódó idézetek

1. Egyszer egy este történt, röviddel azután, hogy hazaértem. Álltam a szoba közepén, és úgy éreztem, elemészt a szomorúság. A tehetetlenség. A szívemen karcolások, hajszálrepedések. És akkor szétestem. Tagjaim kopogva szétgurultak a szobában, csilingeltek a csontok, a belső szervek puhán gördültek, mint a kilyukasztott gumilabdák. Nagyot kiáltottam. Beszaladt a családom, a fiam, a feleségem, a lányaim. És gyorsan, kétségbeesetten összeraktak. (...) Nézzenek rám. Olyan vagyok, mint régen. Megvan mindenem. De valami mégis elveszett belőlem. Talán valami illékony, ami láthatatlanul elillan az emberből, ha szétesünk. Vagy talán valami kis fény... valami kis fénypötty, ami nélkül félhomály van odabent. Lázár Ervin
2. Elengedem a dolgot, már tüske sincsen bennem, Most az életem üres, mégis valamit keresek, Vajon ennyire megváltoztam, vagy ugyanaz lehetek? Én sem értem, mi ez, ami még kavarog bennem, Néha ordítanék, de inkább maradok csendben, Félig felemésztett, mégsem ölt meg engem, Nekem fontos volt, mégis tönkretettem... Children of Distance
3. Amikor ötpercenként elém áll, nem hagy írni, olvasni, enni, babusgatom, lerakom, tele van az orrom és a szám a szőrével, és mire összeszedném magam, elölről kezdi, az agyamra megy, de ha fél napra eltûnik, kétségbeesetten keresem, na, ez a szerelem.
4. Vannak napok, mikor minden oly tömör, s bár erősnek vallom magam, még a szép is földnek lök, egyszerûen az előre is hátráltat. Sohonyai Attila
5. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor
6. Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok. Minden olyan gyorsan változik, hogy nincs egy biztonságos pont, ahol megvethetném a lábam... Kétségbeesetten próbálok a szálakba kapaszkodni, amelyek összetartják az életem, de állandóan kicsúsznak a kezemből. Érzem, hogy őrülten csüngök rajtuk, de minden szétesik körülöttem, és én nem tudom egybefogni. Egyszerûen nem ismerek magamra, és nem értem, hogy jutottam idáig.
7. Most, hogy meg kéne végre pihennem, most, hogy fáradtnak érzem mindenem, talán még egyszer jónak kéne lennem, aztán jöjjön, aminek jönni kell.
8. Az eszemnek a fele mindig magánál van: először, írni nem tudok, eszmeköröm mindig magával foglalkozik, olyan vagyok, mint a másüvé átültetett fa, megszokni nem bírok ide, mindig úgy látszik, hogy én nem vagyok itt otthon. (...) Nem fájdalom az, amit maga után érzek, hanem annál rosszabb, unalom és blazirtság minden iránt; kedélyem nyomott, és nem ömlik el rajta az a nyugalom, mely megfûszerezi az ember életét. Mikszáth Kálmán
9. Amikor az embernek mindent meg kell köszönnie, meg folyton olyanokat mondani, hogy milyen kedves tőled, meg hasonlók, akkor az ember belülről egy kicsit megrothad, és a változatosság kedvéért úgy szeretne egyszer jól odamondani... De amikor végre alkalma nyílik rá, a fejébe száll, és azon kapja magát, hogy túl messzire ment. Agatha Christie
10. Ha az idő lenne a mindenem, Az egészet csakis rád pazarolnám, Minden egyes nap visszatekerném, Ez az, amire egy széttört szív képes, Unom már, hogy csak a semminek beszélek, Melynek a csendje tart ébren. James Blunt