Ugrás a tartalomra
Néha még számomra is ostobaságnak tûnt ez a háromfázisos pánikbetegség. Az elsőben rettegtem, hogy elveszítem őt, a másodikban már csak nevettem magamon. Sors, Isten, ugyan már! Ostobaság! Végül jött a könyörgés, hogy ne büntessenek meg a hitetlenségemért azzal, hogy mégiscsak beteljesítik a legnagyobb félelmemet. Tiszta őrület!
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak, akik mindig utazásokról és kalandokról álmodoznak, hogy ezáltal mások és a maguk szemében is hősnek tûnjenek. Ám amikor már félúton vannak, és valamiféle veszély mutatkozik, észbe kapnak: "Miféle ostobaság sodort idáig, miért kellett belekeverednem?"
Maurice Druon
-
Először nagyon féltem a haláltól, gyáva voltam, és csak magamra gondoltam. Most látom, milyen önző voltam. A szörnyû abban, hogy így halok meg, nem az, hogy nem leszek, hanem az, hogy nem látom őket többé; nem mondhatom meg, hogy nem tekintettem őket levegőnek; nem mondhatom meg nekik, hogy tudtam az áldozataikról, melyekkel boldogabbá tették az életemet, tudtam mindarról, amit értem tettek, és hogy mennyivel jobban szerettem őket, mint ahogy valaha is mutattam. Ezeket soha nem mondtam el nekik. Nem mondunk ilyeneket, amikor fiatalok vagyunk, és előttünk az élet... attól félünk, hogy szentimentálisan és ostobán hangzik. De annyira más, amikor meg kell halni... Bárcsak amíg lehetett, beszéltem volna, szeretném, ha bocsánatot kérhetnék a kis csúnyaságokért, amiket valaha elkövettem vagy mondtam. Bárcsak el lehetne mondani, hogy sohasem akartam igazán megbántani őket, és csak arra emlékezzenek, hogy sokkal jobban szerettem őket, mint ahogy mutattam.
-
Azon tûnődtem, mikor voltam utoljára teljesen rendben magammal. Egy örökkévalósággal ezelőtt, talán még gyerekkoromban. Most meg olyan bamba voltam, olyan közönyös, sosem aludtam rendesen, de sosem voltam teljesen ébren sem. Legfeljebb félig éber. Veszélyes állapot: az álom és realitás közötti világ foglya vagy. Minden lehetséges és semmi sem valóságos, és a végén rájössz, hogy elvesztegetett idő az egész.
Benedict Wells
-
Félek a magánytól (...). Hogy miért, nem is tudom. Ha a szobámban a négy fal rám mered, az iszonyú. Olyankor gyorsan kinyitom az ablakot, hogy embereket lássak, és mindig csak azokat látom meg, akik karonfogva mennek, házaspárokat és egymáshoz tartozó fiatalokat, s akkor úgy tûnik, a világon csak egyedül én vagyok magányos. Pedig tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okból, talán rögeszméből vagy mit tudom én miből, nem képesek megtalálni társukat. És gyûlölöm magam az ostobaságomért, de ez az ostobaság bennem van, örökké velem, és talán sohasem tudok megszabadulni tőle.
-
Félek a fájdalomtól, és azt hiszem, ez kell ahhoz, hogy kegyelemben részesüljünk. Add meg nekem a bátorságot, hogy elviseljem a fájdalmat, hogy megkapjam a kegyelmet, Uram! Segíts nekem ebben az életben, ami oly alattomos és kiábrándító!
Flannery O`Connor
-
Meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg és amiket soha többet nem fogok megtenni, el kellett viselnem sok sebet a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat, akiktől később bocsánatot kértem - amikor ráébredtem, hogy bármit megtehetek, csak azt nem, hogy kényszerítsem a másikat arra, hogy kövessen az őrültségemben, kielégíthetetlen életszomjamban.
Paulo Coelho
-
Félek én is, sok mindentől. És a rettegés nagy zavart támaszt az ember fejében. Félek a gyávaságtól, az ember az életével fizethet érte... és többnyire másvalakinek az életével. Félek az elvesztegetett időtől, hisz oly rövid az élet.
-
A magánytól való félelem időnként megbénít bennünket, és nagyon hosszú ideig fájdíthatja a szívünket. A legszélsőségesebb esetben a szeretetéhség egy idő után irányítani fogja a gondolkodásunkat, és ennek eredménye nem áll olyan távol a paranoiától.
Stephen Grosz
-
A pánikbetegség olyan erős lelki fájdalom, amely végül testi fájdalomként nyilvánul meg. A szorongás olyan mértéket ölt, hogy az agynak nincs... hát jobb szó híján azt mondom, nincs elég... sávszélessége, hogy feldolgozzon minden információt. A tûzfal leomlik, hogy úgy mondjam. Eláraszt minket a szorongás.
Fredrik Backman
-
Ne legyen lelkiismeret-furdalásod. Szükségünk van szeretetre és ezért néha őrült dolgokat teszünk. Túl sok boldogságot akarunk, túl sok örömöt, míg végül belebetegszünk.