Ugrás a tartalomra
Néha nem látjuk a fától az erdőt, akkor sem, ha az erdő a kertünkben nő.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki fákat ültet, alig látja azoknak erdejét. De hisz nem vagyunk mi jövevény és vándor nép itten. Gondoljunk csak gyermekeink, unokáink jövőjére, akkor örömmel ültetünk s várjuk az évenként szaporodó rügyeket, még ha nem is érhetjük meg az erdőt.
Fodor József (orvos)
-
A fák vándorlásával az erdő folyamatosan változik. És nem csak az erdő - az egész természet. Sok esetben ezért sem sikeresek az emberek bizonyos tájak megőrzésére tett próbálkozásai. Amit mi látunk, az mindig a látszólagos nyugalmi állapot egyetlen röpke epizódja. Az erdőben ez az illúzió szinte tökéletes, hiszen környezetünkben a fák a leglassúbb szerzetek közé tartoznak, így aztán a természetes erdő változásai csak sok emberi generáció során válnak megfigyelhetővé.
Peter Wohlleben
-
Néha észre se vesszük, ami majd kiböki a szemünket.
Jeffrey Eugenides
-
Előfordul, hogy az ember azon kapja magát, hogy másképp látja az erdőt. Néha csupán fáknak, amelyekből ház lesz és meleg, amelyek elfedik a föld csupaszságát, és az ember örül ennek. És aztán máskor, mint ma éjjel, a hatalmas, sötét jelenlétét érzékeli, melynek sosem lehet látni a végét; s még az is lehet, hogy nemcsak szélte és hossza van, hanem mérhetetlen mélysége is, vagy valami egészen más. S néha az ember azon kapja magát, hogy a férjét nézi, és eltûnődik: vajon az az egyenes ember-e, akinek gondolja - gondoskodó barát, rossz viccmesélő, aki mégis megnevettet -, vagy vannak olyan mélységei, amelyeket még sosem látott? Mi mindenre lehet képes?
-
A kert olyan, mint egy gyerek, aki csak részben és időlegesen tud gondoskodni önmagáról. A másik részt észre kell venni, majd annak megfelelően cselekedni.
Légrádi Gergely
-
Egy régi közmondás azt hányja szemünkre, hogy sokszor a fáktól nem látjuk az erdőt. Egy mai közmondás viszont azt tudathatná velünk, hogy a kavargó sok valóságtól nem látjuk azt a valóságot, amely élni segítene.
Csoóri Sándor
-
Csupán fákból még nem lehet erdőt építeni.
Peter Wohlleben
-
Árnyék nélkül nem vesszük észre a fényt.
Libba Bray
-
Az erdő nem azért van, hogy "szolgáljon" minket! Inkább bölcsen meg kell értenünk a mûködését, és hálásan elfogadni jótéteményeit.
Jane Goodall
-
Az ember néha nem látja a fától az erdőt. Serényen halad fától fáig, és örül, hogy már mekkora utat tett meg.