Ugrás a tartalomra
Néha ugyancsak összekaptak, és ilyenkor felhevült arccal vitatkoztak, csipkelődtek egymással. Közben azonban lerítt róluk, mennyire élvezik ezeket a vidám szópárbajokat.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.
-
Lehet veszekedni, de attól még összetartunk. Szorosan, szorosan, szorosan összetartunk.
Fredrik Backman
-
Folyton marakodtunk és veszekedtünk; de mindig az volt az érzésem, hogy ennek így kell lennie, és nemhogy gyöngítenék, inkább erősítik a szerelmünket. Talán észre sem vettük, se ő, se én, hogy lopakodik közénk a viszály.
Mario Soldati
-
Majd jött a sóhaj mély, heves foka,
Lopták mohón egymás tekintetét,
Kigyúlt az arc, bár semmi indoka.
George Gordon Noel Byron
-
Csodás volt, hogy addig vidultunk így együtt, míg szusszal bírtuk. Jófajta, önfeledt nevetés volt ez; belefájdult a hasunk, és megtisztult a lelkünk tőle.
-
Együtt nevettek, azután ismét közéjük telepedett beszélgetéseik gyakori vendége, a csönd, részben a fáradtság és a meghittség, részben épp a különbségek miatt, amelyeket a sors ékel azok közé, akiknek élete csak változat ugyanarra a dallamra.
Christopher Paolini
-
Az mindig sokat elárul két ember kapcsolatáról, ha tudnak együtt nevetni.
-
Talán furcsának tûnik, de a kölcsönös szurkálódás ugyanannyi örömet okozhat, mint egymás hátának veregetése.
-
Sehogy sem tudta szétszedni az érzelmeit. Volt bennük aggodalom, lelkiismeret-furdalás, szemrehányás és elszántság, jókora elszántság. Túl hirtelen nyilalltak egymáson keresztül ahhoz, hogy megállítsa őket, rendet teremtsen köztük.
Palotai Boris
-
Egy párkapcsolat olykor zûrös, és mindkét fél el van veszve benne. Néha együtt harcolunk, néha egyedül, és néha egymás ellen. Ez van.