Ugrás a tartalomra
Nekem nem volt szabad
- Amikor én még kissrác voltam -
Õszintén hazudni, könnyezve nevetni.
Akkor még bámultam a felnőtteket,
Azt hittem, jó lesz majd,
Ha egyszer én is nagy leszek.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki.
Czakó Zsófia
-
Én szerettem azt, akit nem szabad,
És vártam arra, ami elmarad,
És hibáztam néha akkor is, ha igazam volt.
De bevallom, nem lettem boldogabb,
Ha elhittem érthetetlen dolgokat,
S az igazság közben mindig olyan egyszerûen szólt.
Zorán
-
Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
-
Gyerekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni; én vagy hazudni tudok, vagy hallgatni. Ami az életrajzomban van, az hazugság. Amit az emberek beszélnek rólam, az is hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked se bírtam igazat mondani.
Szabó Magda
-
Emlékszel, mit mondtál nekem ott lenn, a kacsáknál? "Nem az a baj a felnőttekkel, hogy hazudnak nekünk, hanem az, hogy minket is hazudni kényszerítenek." Ez volt az a mondatod, amiből rájöttem, hogy te attól félsz, hogy felnőtté válsz, és ezzel te is hazug leszel.
Tokaji Zsolt
-
Múltkor, ahogy az utcán mentem, magam sem tudom, miért, váratlanul a következő mondatot intéztem magamhoz: "Nem könnyû felnőttnek lenni, de egy jó biztos van benne, nem kell iskolába járni." Lehet, hogy gyermekes voltam, de őszinte.
Pilinszky János
-
Ha visszatekintek a gyermekkoromra, sajnos, azt kell látnom, hogy nagyon undok kisgyerek voltam. Igen nagyra tartom a szüleimet, hogy ennek ellenére hagytak felnőni. Oly egyszerû lett volna valamit a fejemre ejteni az ablakból. Biztosan százszor is érezték a kísértést, de valami visszatartotta őket. Bizony, nagy kártevő voltam a ház körül.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Gyerek vagyok vagy felnőtt? Eldönteni nem tudom.
Én hiszek a valóságban, de sokszor álmodom.
Én álmodok szépeket, és hiszem, hogy valóra válhat.
Az élet talán ettől szép, ezt üzenem a nagyvilágnak.
-
Gyerekként talán a legnagyobb dolog, amit kaphatok a szüleimtől, az, hogy szeretnek olyannak, amilyen vagyok. Hibázhatok, lehetek hülye, de érzem, hogy biztonságban vagyok akkor is, ha valamit elcseszek.
D. Tóth Kriszta
-
Kisemberként a szívével látott,
Hamar megbocsátott, senkinek sem ártott,
Ébren álmodott, mindig tervezett,
Folyton változott, sokszor elveszett,
A sok buta szabályt nem értette,
Azt kívánta, bárcsak felnőtt lehetne.