Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem a hiány okoz fájdalmat. Hanem az érzelem, a szeretet. Ha nem létezne érzelem, nem létezne szeretet, akkor a veszteség nem járna fájdalommal. Alapjában jó és szép a hiány okozta fájdalom is, mert abból ered, ami értelmet ad az életnek.

Carlo Rovelli
🎖️ Katonák 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A legtöbb érzelem, legyen az bizalom, szerelem, gyûlölet vagy félelem, a legtöbb esetben csak fájdalmat okoz. De az élet erről szól, s ezt el kell fogadni, ahogy el kell fogadni a boldogságot is, akármi van mögötte.
  2. A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is. Csernus Imre
  3. A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
  4. Az élet maga a fájdalom. Születés, munka, elválás, öregkor, betegség, halál... hogyan keletkezik a fájdalom? A dolgokhoz való ragaszkodással. Sóvárgással, kapzsisággal. Gyûlölet és elvakultság által. Tolvaly Ferenc
  5. Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
  6. Az emlékek nem fájnak, legyenek bár boldogok vagy szomorúak, örömteliek vagy fájók, rosszak vagy jók: az embereknek az életet jelentik. Az érzelmek, amiket az emlékek keltenek, ártatlanok, ez a szeretet. Ezért van remény a világban.
  7. Gyakran könnyebbnek vagy biztonságosabbnak tûnik egyszerûen elutasítani, elfojtani, ellökni magunktól a fájdalmat. Úgy tenni, mintha nem létezne. (...) A fájdalom azonban fájdalom, a veszteség pedig veszteség. Egy letagadott sérelem mindig megtalálja a módját, hogy felszínre törjön.
  8. Mindenki azt mondja, hogy a szeretet fáj, de ez nem igaz. A magány fáj. Az elutasítás fáj. Valakinek az elvesztése fáj. Az irigység fáj. Mindenki összekeveri ezeket a szeretettel, de a valóság az, hogy a szeretet az egyetlen dolog ezen a világon, ami elfedi az összes fájdalmat és segít, hogy újra csodálatosan érezd magad. A szeretet az egyetlen dolog ezen a világon, ami nem fáj. Mesa Selimovic
  9. Ami fáj, az minden, csak nem szerelem. A harag, a szomorúság, a keserûség, az unalom, a félelem, az nem szerelem. A többi, minden más, amit tiszta szívvel és lélekkel teszel valakiért, aki nélkül egyetlen percet sem bírsz ki, az a szerelem.
  10. Semmi mástól nem akarok megszabadulni, mint attól az érzéstől, hogy a gyengeség megfoszt a szabadságtól. Érezni vágyom, hogy a fájdalom és az öröm egyazon forrásból táplálkozik, mindkettő ugyanannak az erőnek a mozgása, (...) és mindkettő szép és szükségszerû. Hermann Hesse
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat