Ugrás a tartalomra
Nem hiszem, hogy az íróknak minden témában véleményt kell nyilvánítaniuk. Az író ember, aki történeteket beszél el. Természetesen van véleményem az abortuszról, vagy a nukleáris fegyverkezésről. De miért nyilatkozzam erről többet, mint bárki más? Margaret Mitchell az ideálom. Nézzék meg az életrajzát. Atlantában született, és ugyanott halt meg. Ez minden. De az Elfújta a szélben sûrûn teleírt oldalak követik egymást. Ezt akarom én is. Pokol az írónak, ha mindenki ismeri, ám senki sem olvassa.
Kapcsolódó idézetek
-
Az író, amikor leveleit így elhullajtja a szélben, nem azokra számít, akik könyvét félredobják vagy talán elő sem veszik - mert ilyen biztosan sok van -, de arra az egy-kettőre, aki jobban megérti, mint akár iskolatársai vagy életének társai.
Nathaniel Hawthorne
-
Amikor író szerettem volna lenni, akkor úgy gondoltam, az író olyan dolgokat ír, amit mindenki szeret. Amikor nem szerettem volna író lenni, az abból a felismerésből fakadt, hogy nem lehet olyasmit írni, amit mindenki szeret; különösen nem azt, amit én szeretek.
Veres Attila
-
Elolvastam pár könyvet, láttam néhány filmet, képet, szobrot. De egyik sem tudta megmondani nekem, mitől tökéletes a tenger. Vagy azt, hogy honnan fakadnak indulataink; egyáltalán minek jövünk a világra, s ha már itt vagyunk és úgy-ahogy agyoncsapjuk az időt, mivégre kell elmenni végül? Ott vannak a nagy írók. Álomgyönyörûen írnak, borzongsz a szépségtől, de elfogy az utolsó betû is, leteszed a könyvet, és még mélyebb benned a hiány, ha több is a tiszta élmény.
Vavyan Fable
-
Nem hiszek a kötelező olvasmányok listáiban. Nem hinném, hogy az embereknek elő kell írni, hogy mit olvassanak. Ezzel azt kockáztatjuk, hogy az olvasás kötelességgé válik, ami oda vezetne, hogy az olvasók meggyûlölnék a szegény írókat. Szerintem jobb, ha mindenki szabadon olvashat, és megtalálhatja a saját kincseit. Mindenki lelje fel azokat a könyveket, amik gazdagítják a belső világát, lelkesítik és ábrándozásra késztetik. Akár olyan is lehet, amit én személy szerint ki nem állhatok. Nekem az ellen sincs kifogásom.
Susanna Clarke
-
Az írók világa tele van olyanokkal, akik mindenáron meg szeretnék jelentetni az írásaikat olyan újságokban, amelyeket ők maguk nem is olvasnak. Õk méltán rászolgálnak az egyébként elkerülhetetlen visszautasításra, és senkinek sem szabad sajnálnia őket, amikor panaszáradat özönlik ajkukról, hogy senki sem vevő a történeteikre.
Dan Chaon
-
Mindenkinek járna, hogy elmondják az életét. Sokszor érdektelennek tûnik, de (...) ha megtalálod a történetet mozgató pontot, akkor az már irodalom. Elég, ha át sem alakítod, sokszor úgy a legfájdalmasabb.
Szabó T. Anna
-
Minden írónak van maga világa, maga atmoszférája, amelyben él, és amelyből ír, van maga publikuma, amelynek ír. Az a sok kicsiny tekintet, az a számlálhatatlan környülállás teszi az írót nagyobb részént kedvessé - és hasznossá.
Kármán József
-
Az emberek elvei, eszméi, ízlése oly különbözők, hogy nehéz olyan könyvre akadni, amely mindenkinek tetszik, vagy olyanra, amely senkinek sem tetszik.
John Locke
-
Minden írásról azt gondolom, hogy amit én leírtam, az a fele. A másik felét az olvasó teszi hozzá, mellérakja a saját élményeit, gondolatait, ilyen alapon ahányan elolvasnak egy könyvet, az annyiféle könyvvé válik.
Vámos Miklós
-
Bízom benne, hogy halott leszek, amikor engem olvasnak. Ne értsenek félre: szeretem az életet és remélem, még hosszú időn át részem lehet benne, de minden szerző arra vágyik, hogy a lehető legszélesebb olvasóközönséghez jussanak el a mûvei. Mivel a teljes jövőbeni népesség valószínûleg messze felülmúlja kortársaim számát, kénytelen vagyok bízni abban, hogy már meghaltam, mire eljutnak önökhöz a szavaim.
Richard Dawkins