Ugrás a tartalomra
Nem igazán szeretem a "partner" kifejezést, olyan, mintha valami közös üzletünk lenne (...). A "barát" szó pedig túlságosan rövidtávúnak tûnik, mintha csak két hete találkoztunk volna. Amíg lehet, inkább a "jobb felem" kifejezést használom.
Kapcsolódó idézetek
-
A társ nem tárgy, nem eszköz, nem is háztartási vagy pénzkereső gép, hanem valóban társ. Úgy összetartoznak ketten, mint a jobb és bal kéz, mint a jobb és bal szem.
Gyökössy Endre
-
Manapság ha azt mondom, "barátom", a szó sok mindent jelenthet. Talán egykor régen még ugyanazt a fogalmat jelölte, ma bizonyosan nem. Mondhatom arra, akinél valamit szeretnék elintézni, arra, aki egy üzletben rendszeresen kiszolgál, aki ingyen beenged valahova, ahol egyébként fizetnem kéne, mondhatom akár százféle kapcsolatra, hogy a másik végén a "barátom" áll. Bárkinek mondom, meg sem lepődik, hisz neki is sok ilyen kapcsolata van: felszínes, egyetlen apró felületen érintkező, legfeljebb kölcsönös érdeken alapuló, nem több.
Vitray Tamás
-
Egy barát megismerheti a hibáimat, láthat esendőnek. A szerelmem nem. Legalábbis sokáig nem.
-
Baráti kapcsolatból nem lesz jó üzlettársi viszony. Míg fordítva, üzleti társulásból lehet barátság.
Nyertes Zsuzsa
-
Szerintem valaki vagy a barátunk, vagy a szerelmünk, nem lehet mindkettő.
-
Kit nevezünk pontosan "barát"-nak? Ez olyan kérdés, amely meglehetősen szánalmas embernek láttat minket, ha hangosan tesszük föl. A barát alapvetően olyasvalaki, akivel kölcsönösen kötődünk egymáshoz.
-
Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. (...) De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha titokban azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve". (...) És ilyenkor elveszettnek érzem magam.
Paulo Coelho
-
Barátság. Milyen szép szó! Ott cseng benne a bizalom, átszövi a bátorítás, két kézzel hozza a biztatást és a segítséget a bajban. Sokfélét bemagyarázhatunk e rövid szóba, de számomra barátság csak egyféle van. Õszinte, egymást segítő.
J. J. Stalter
-
Ha az ember azt mondja valakinek, hogy "egyszer ebédeljünk együtt", vagy "egyszer igyunk együtt", az általában az ellenkezőjét jelenti. Ha valóban enni vagy inni akar egyet valakivel, miért nem beszéli meg, miért napolja el? Olyan ez, mint a "barátom" megszólítás. Általában azok szólítják az ember "barátomnak", akik nem barátai, akik le akarják nyúlni, esetleg már le is nyúlták, és végezni akarnak vele. Ha azt hallod, "Barátom, nincs miért aggódnod", akkor fuss, ahogy bírsz!
Tibor Fischer
-
Azt, hogy lehetek-e a barátod, nehéz megkérdezni. Azt, hogy kérsz-e egy kávét, sokkal könnyebb.
Fredrik Backman