Nem is emlékszem, miért zokogtál akkor. Épp úgy, ahogy a szomorú alkonyoktól. Talán szerelemtől, szelíd szavamtól. Nem is emlékszem, miért zokogtál akkor.

Kapcsolódó idézetek

1. Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek".
2. Nem sírtam, hanem a szememből folytak a könnyek. Az, aki látott, persze könnyen azt hihette, hogy sírok. Az, amit csináltam, feltûnően hasonlatos volt a síráshoz: a szememből könnyek folytak. (...) Az ember nem sír ok nélkül. Még ha oka van, akkor is erőt vesz magán. Márai Sándor
3. Emlékezhetsz... Arra emlékezhetsz, milyen volt élni. Milyen volt élvezni a napfényt, és nem csupán elviselni. Milyen volt lélegezni, és felfrissülni, felébredni, nem csak tátogni, ami csak egy rossz szokás. Arra emlékezhetsz, hogy milyen volt felsóhajtva megkönnyebbülni. És a sírás! Amikor sírtam, elmúlt a szomorúság, most meg csak gyülemlik bennem, és csak kavarog, kavarog, amíg azt sem tudom, ki vagyok! Claudia Gray
4. Meséld el, milyen voltam, hogy éltem, hogy daloltam, segíts, hogy emlékezzem, kit szerettem? Mondd azt, hogy minden rendben, nincs baj, és nem kell félnem, s én majd behunyt szemmel emlékezem.
5. Könyek gördûltek szép szemedből, Reszketve nyúlt felém kezed, És elválánk némán zokogva, És szívünk mélyen vérezett. Bajza József
6. Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás. Wass Albert
7. Nem értettem, miért csorog a szememből a könny, hiszen nincs bennem semmi szúró, gyötrő kín, inkább csak valami végtelen fáradtság, amihez hozzátartozik a sok sajgó fájás, tompa nyilallás. Hát akkor miért folyik a könnyem? Nem sírok, mert sírni csak akkor lehet, ha az ember hagyja, hogy sírjon. Szilvási Lajos
8. Ma szeretnék visszaemlékezni életem pár boldog pillanatára. Biztosra veszem, ilyenek is voltak s valahol meg is vannak még talán. Fagyott csöppekként ott, ahonnan most a könnyeim szivárognak.
9. Ne irigyeld a vidám kacagót, E boldogságban fürdő homlokot, Ki tudja: hogy magányos éjjelen, A forró párnán hogy sír, hogy zokog. Tóth Kálmán
10. Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.