Ugrás a tartalomra
Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségû, mint mi magunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékmûveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.
Leo Buscaglia
-
Az élet sokkal gazdagabb, ha a bennünk lakozó sokszínûséget kiaknázzuk, és ez még akkor is így van, ha nem mindig van értelme annak, amit csinálunk - néha még saját magunk számára sem.
Arnold Schwarzenegger
-
Mert mi más értelme lenne az életnek? Hozd ki azt, ami benned van, ne rejtegesd, szeresd, vállald fel, dolgozz rajta, mutasd meg. Idővel megéri majd.
Oravecz Nóra
-
Hogy mit csinálunk az életben, az lényegtelen. Csak az a fontos, hogy csináljuk, mert más nem fogja helyettünk. Mint mikor belép valaki az ember életébe, és az egyik felünk az mondja, messze nem vagyunk még kész rá, de a másik felünk azt mondja, tegyük örökre magunkévá.
-
Rendíthetetlenül hiszek abban, hogy az életnek nincsen értelme, de világosabban látom, hogy az tart életben minket, s az mozgat előre, hogy keressük ezt a nem létező értelmet, a megállítható pillanatot.
Pléh Csaba
-
Az oxigén jelentéktelen. A vágy miatt zajlik az élet. Attól lesz értelme. Attól ér meg mindent. A vágy az élet. Arra áhítozni, hogy lásd a következő napfelkeltét vagy naplementét, hogy megérintsd azt, akit szeretsz, hogy újra próbálhasd.
Karen Marie Moning
-
Napról napra, ha nem percről percre zajlanak a dolgok. Mindössze annyit tehetünk, hogy annyi súlyt veszünk magunkra, amennyit csak elbírunk. És ha szerencsénk van, lesz valaki a közelünkben, aki átveszi a többit.
Sarah Dessen
-
Minél kevésbé ragaszkodunk bármihez, annál könnyebben tudunk szeretni. Ahol a szeretet lakik, ott már nincs szorongás, vágy, remény vagy neheztelés.
Daniel Gottlieb
-
Ha az emberek megpróbálnák úgy élni az életüket, hogy ne mindig magukkal legyenek elfoglalva, akkor áramlana köztük az energia. Mert az jön és megy közöttünk.
-
Örömmel teli az olyan élet, amit másokkal kölcsönös függőségben élünk, ami telve van hálával, tisztelettel és csodálattal. Örömet ad, ha önként döntünk amellett, hogy engedelmeskedünk nálunk nagyobb embereknek, elveknek és kötelességeknek. Örömöt érzünk, ha megtapasztaljuk az elfogadást, ha tudjuk, hogy bár nem érdemeljük meg mások szeretetét, ők mégis szeretnek minket, és bebocsátanak az életükbe.
David Brooks