Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem merek semmit sem remélni. Megelégszem azzal, hogy félreteszem az érzéseimet a későbbi reményhez! Az idő majd megmutatja, melyekben van ott a remény folytatása, és melyektől kell megválnom.

👨 Férfiak 🏁 Versengés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Próbálok nem az emlékekre gondolni, és inkább magam elé nézni. A jelen tele van problémákkal, és ha szembeszállok velük, el tudom engedni a múltat. Kapaszkodom a reménybe, hogy bár ezek az értékes emlékek a múlté maradnak, egyszer majd szerzek újakat.
  2. Most már nem lehet visszafordulni, nem lehet többé semmit az időre vagy a véletlenre bízni, nem lehet várni, hogy majd csak lesz valami, s nem is lehet belenyugodni, hogy addig is, amíg lesz valami, én csak élek így tovább. Márai Sándor
  3. Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerûen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltûnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.
  4. Eljön majd az az idő, amikor már nem lesz lehetőségünk együtt lenni azzal, akit szeretünk. (...) Nem akarom elvesztegetni az időt azzal, hogy marakodjak valakivel, akit szeretek, és aki sokat jelent nekem. Brad Pitt
  5. Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerûen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
  6. Engedd el. Ne ragaszkodj semmihez, hagyd, hogy az Élet mindent az útjára pakoljon. Ha nem követelőzöl, ha nincs kapkodás, tökéletesen összerakja a következő lépéseket, neked csak bíznod kell benne, és lépni nagyokat. Ne legyen energiád kontrollálni a jövőt, vagy a következő lépést fürkészni. Nem megy, és nem is fog menni, ne is akard, hiszen az nem a te dolgod. Annyi kell csak, hogy hallgass az érzéseidre, azok után menj, és tudd, hogy az Élet majd szépen hoz mindent, ha pedig élvezed a pillanatot, és nem a következőn agyalsz, minden a helyére fog kerülni, mert bízol abban, hogy ez nem is lehet másképp. Oravecz Nóra
  7. Nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam, szemem nem volt-e túl simogató, és meg se kérdezni, kiszáradó torokkal: mondd, mit érzel te irántam? Csak összebújni, tested ébredését hallgatva várni. Nádasdy Ádám
  8. Könnyû úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk. Nagy Bandó András
  9. Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet most reménytelen, az élet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, hogy mit is kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha átélem, hogy a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőkészségem alábbhagy. Mert azt tudnunk kell, hogy nagyon sajátos módon a reményvesztett pillanatokban is van még lépés. Nem is egy. Nem is kettő. Pál Ferenc
  10. Szükségünk van reményre; remény nélkül élni, ez meghaladja az erőnket. De nincs többre szükségünk, és nem is szabad többet kapnunk. Nincs szükségünk bizonyosságra. Karl Popper
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat