Ugrás a tartalomra
Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az. A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. (...) És ha gondolkozik, ha szíve van, éreznie is kell tudnia, bánatának, örömének kell lennie. Nagy szárazság idején keble fölrepedezik s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek, növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az éj titkokkal teljes árnyéka beteríti a földet, midőn a természet elszenderedett és innepel - akkor támadnak fel leghatalmasabban érzései... Oly édes, bájoló érzés - és mégis fájdalmas. Az örömtûl dobog szívem - és mégis könnyel telik szemem.
Kármán József
-
Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.
Cecelia Ahern
-
Boldogság nem örömeinktől függ, sőt néha közelebb áll a fájdalomhoz; miként a föld soha több virágot nem hajt, mint miután sokáig téli álmában kopáran állt; miként a nap legszebb pillanata az, mely éppen az éjre következik: így szívünk akkor telik el legszebb érzeményekkel, akkor sugározik legtisztább fényben, miután soká kopáran, soká sötéten állt; mintha az örömnek is könnyek kellenének, mint a napnak eső, hogy a téren fölépíthesse szivárványát sugaraival.
Eötvös József
-
Mióta odafigyelek a környezetemre, rájöttem, milyen szomorú és megható tud lenni a madarak éneke. Tolom a babakocsit az utcán, virágokat, fákat, köveket fedezek fel, látom a színek játékát, a felhők vonulását. Az örömöt nem mindig az élet nagy, zajos eseményei kínálják.
-
Fontos arra hallgatni, amit a szívünk és a lelkünk súg nekünk, és ehhez bizony néha-néha el kell csendesedni. Elhallgattatni a bennünk dúló gondolatokat és érzéseket. Kilépni a múltból és a jövőből, és megélni az itt és most pillanatát, mert bizony a szívünk csak a jelenben tud hozzánk szólni.
Bucsi Mariann
-
Az emberi szív olyan, mint a föld: a fele naptól megvilágított, a másik része viszont árnyékban van. (...) Hogy élünk, az csak azt jelenti, hogy tisztában vagyunk mindevvel, s arra törekszünk, hogy az árnyék ne kerekedjen a fény fölé. Ne bízzon semmiben, ami tökéletes, ne bízzon senkiben, akinek a megoldás a zsebében van. Ne bízzon semmiben, csak abban, amit a saját szíve mond, sugall.
Susanna Tamaro
-
A föld pihenni akar és parlagon akar heverni egy ideig, mielőtt újból teremteni tud és újból ajándékaival halmoz el bennünket. Ilyen az ember lelke is.
-
Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. (...) Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad.
Böjte Csaba
-
Úgy szeretem, hogy azt a legtöbben meg sem értenék. (...) Mint ahogy a Föld szereti a Napot. Õ számomra a fény, ha elveszettnek érzem magam. A melegség, ha fázom, és a nevetés, ha már túl régóta esik az eső. (...) Ez egészen más. Szerelmes vagyok a lelkébe. És ha Isten megáldana, azt szeretném megérinteni.
-
Amíg élnek a fák, amíg látom a hegyeket, addig úgy gondolok rád,
ahogy kacagnak a gyerekek,
tiszta szívvel, szeretettel, könnyes szemmel, őszintén,
mert mindenhez szeretet kell, ami erősebb, mint én.